Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-28 [1401]
Magyarország nyilvánvalóan még habozik, amit bizonyítani látszik Kánya külügyminiszter párisi látogatása is» Ámde egészen biztos, hogy Magyarországnak a legrövidebb időn belül határoznia kell, hajlandó-e a pángsrniánizmus játékszerévé válni ás Így az óriási feleiősséget vállalni azok ért a következményekért, amelyek ebből ugy önmagára, mint Középearopa jövőjére származhatnak Talán nem alaptalan a gyanú, hogy a Cuvantul fenti cikkének alapötletét Titulescu környezetéből sugalmazták. Ugyanakkor ugyanis a félhivatalos Lupta 26 szintén a pángermanizmus veszedelmének alapgondolatából kiindulva hajtogatja a magyar-romén egyetértés szükségességét, bár ezt nem Papén látogatása kapcsán teszi # hanem a Bukarestben járt magyar újságírók veze f jét, Bereczet magasztalja, amiért a magyar hivatalos politikától eltérően békés és roaánbarát nyilatkozatot tett. Boraez t.i, kijelentette Bukarestben, hogy* "a budapesti ujságirő-világban az a határozott meggyőződés alakúit ki, : szükséges egy olyan helyzetet megteremteni, amely az általános haladás érdekében lehetővé teszi a békés és baráti együttműködést a népek között" A Lupta szerint /a cikket Pop Qhita képviselő irta, ugyanaz, aki legutóbb a Fiedler püspök eiieni akciójával tett nevezetességre szert t a püspök elmozdítását követelve, mert ez sváb létére nem hajlanaő elősegiteni a szat-