Lapszemle, 1933. február
1933-02-22 [1394]
cialista körzeti vezérek előtt diszmenetben vonultak fel és a gyűlésen mint a Völk. Beob. /go-51/ hangsúlyozza, --§^-Í? n L5 : ind-?_ ra ? fi ~ és oMtálykülönbség, a tanár állott a gyárimunkás mellett, a vincellér a kereskedő mellett, a munkanélküli a gyártulajdonos mellett, a katholikus lelkész az evangélikus lelkésztestvér mellett és hosszú sorokban a hatóságok képviselői, Hitler Adolf hosszabb beszédben pontról-pontra foglalkozott a_centrumpárt állltásalizemre hánya s a i va 1_, valamint a katholikus egyesületek .felhívásával különösen kiemelvén, hogy néhány hónappal ezelőtt nemzeti szocialista érzelmű ember a pártállamban egyáltalán nem kaphatott állást, százezreket fosztottak meg kenyerüktől, százezreket tettek kl az utcára tekintet nélkül feleségre és gyermekre, feladták az állam érdekét bizonyos érdekcsoportok javára, támogattak egy olyan korrupciós gazdálkodást, amely szinte égbekiáltó. Ma Ők beszélnek szabadságról. Majd csak akkor fog ját *• úgymond ismét felismerni Németországon a szabadságot, ha megsemmisítjük a szabadság ellenségeit. Hogyan akar egy párt a kereszténységért való harcról beszélni, amely 14 éven keresztül együtt ül athelstákkal, Isten-tagadókkal. Éveken keresztül egyesületeivel belülről H küzdött*a centrum a bolsevizmus ellen és ezért Németországban 14 év alatt a bolsevisták száma 14.OOO-ről 6 millióra emelkedett. Hitler ismét kijelentette, hogy négy_éyet_kér a német néptől és hangsúlyozta, hogy a nemzeti szocialista mozgalom a német paraszt fenntartásában fogja az újjászületés alapját látni, A német munkás exisztenciájában a német nemzet örök erejét