Lapszemle, 1933. február

1933-02-22 [1394]

fogja fenntartani, a német szellemet ki fogja szabadítani a parlamentáris-demokratikus többség szoros gúzsbakötéséből­Aölk. Beob. ál-5£A Drezdában Ágost Vilmos porosz herceg és frick űr. birodalmi belügyminiszter beszéltek, prick dr. rámutatott arra, hogy a porosz kormány el van távolitva és az is ma­rad. Más országokban is élesen meg fogják figyelni a hely­zetet és szükség esetén Intézkedni fognak, A kommunista • mm mm* »• HM — — — pártnak a nemzeti szocialisták által gyakran követelt be­tiltását ellenzi a miniszter és kijelenti, hogy a német nép inkább minden erejével maga hasson oda, hogy azt le­küzdje. Ha azonban március 5-ike a kormány számára nem eredményezné a kormány számára a szükséges többséget, ak­kor mégsem jönne létre pozitív, hanem legfeljebb negatív többség a kommunisták segítségével. De ebben az esetben is folytatnánk a német nép.érdekében megkezdett mentési munkánkat. Nem vagyunk hajlandók a szintérről önként tá­vozni. Ha január öl-én belementünk volna Kaas kérdőívébe és arra választ adtunk volna, abból csak végtelen huzavo­na lett volna, amely eredmény nélkül járt volna. Ebbe nem mentünk bele és ha most ismét a kultúrharc szót és a val­lás elleni harcról lehet hallani, akkor csak arra kall utalni, hogy a birodalmi kormány élén két katholikus ember áll: Hitler és von Papén, AZ ifjúságot a honvédelem érde­kében kívánja nevelni. A genfi leszerelési komédia mutatja, hogy mennyire szükséges az észbekapás és a honvédelmi aka­rat, AZ igazi leszerelés és egyenjogúság mindaddig lehetet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom