Lapszemle, 1932. december

1932-12-19 [1392]

Ha ezekre a szerződésekre épití külpolitikáját Ami a másik agyrémet, a Népszövetséget illeti, én miniig mondottam, hogy ez az alakulat a zsidók társasága s ez az állit ásom különös igazolást nyert azzal, hogy a Népszövetség mind inkább pénz­kölcsönző intézetté alakul át. A harmadik agyrém a leszerelés Egyenest mulatságos, hogy azon ürügy alatt, hogy ezzel siet­tetik* leszerelést, egyszerűen felfegyverzik Németország)! és a többi legyőzött államot* A három agyrémmel kapcsolatban vi~ szont három realitással kell számolnia Romániának- Egyiket Magyarország, a másikat Bulgária, a harmadikat Oroszország területi követelései képezik. Utóbbi esetben különösen vesze­delmes a helyzet, mert itt nemcsak egy hatalmas állammal áll szemben Románia, hanem a kommunista társadalmi berendezkedés-* sel ls. Ezért rendkívül veszélyes, hogy Romániában loo ezren élnek zsidók, akik meg akarják ingatni állami életünk alapjait hogy nyakunkra hozzák a moszkvai zsidókat- A három agyrém és a három realitás kifejtése után egy nagymérvű csalódást is kell szóvátenni.Ezt a "salődáá Franciaország jelenti Románia szá­mára Franciaország nem egyéb, mint holmi haszontalan szövet­séges. Az nem igaz, hogy a románok a nemzeti egységük megterem­tését nagyrészt Franciaországnak köszönhetik. Nem Franciaor­szágnak, hanem kizárólag a körülményeknek köszönhetik Francia­ország a háború idején mindössze néhány ezredet küldött Romá­nia segítségére Moldvába és azok is nyomban bolaevlzáiődtak, mig a román katonák megállották helyüket Végeredményben Ro­mánia most ls nem a szövetségeseire, hanem C38k sa^át erőire

Next

/
Oldalképek
Tartalom