Lapszemle, 1932. július

1932-07-27 [1387]

nappal ezelőtt még azt hirdette, hogy csak legális utón akar győzni. Ma pedig a nácik fegyvereiket fitogtatják. Ez a frontváltozás a Déb. szerint azt jelenti, hogy Hitler ma már nem olyan biztos a dolgában, mint volt azelőtt. A nemzeti szocialista mozgalomról végzett ankétjének hato­dik fejezetét közli a Temps /ü5/. Ugyané lap a lipcsei állami törvényszék előtt folyó pert ismerteti részletesen. Az olasz kormányváltozást J. de Geneve /2id//W. Martin/ sze­mélyes okokra vezeti vissza és ezt különösen azért sajnálja, mert Gran­di elmozdításával letűnik az a politika is, melyet kifelé és befelé egyaránt képviselt. Grandinak csak sok évi kapacltálás után sikerült a Ducet meggyőzni arról, hogy a békepolitikája és a Népszövetséggel való együttműködés érdekében van Olaszországnak. Mussolininak 19ő! uj évi békeüzenete Grandi politikájának a diadala volt. De mindamel­lett, hogy Mussolini ezt a politikát magáévá tette, mindig fenntar­totta magának a másikat is azon esetre, na az első nem válna be. Már pedig Lausanne egy ilyen eset volt és a franko-brit paktummal együtt megrendítette Grandi állását, AZ igaz, hogy londoni nagykövetté tör­tént kinevezése más jelleget ad távozásának, és valószínűvé teszi, hogy elmozdítása csak ürügy volt. Grandi személyének növekvő külpoli­tikai súlya teszi őt alkalmassá arra, hogy a hagyományos angol-olasz barátságot kimélyitse. Grandi,irja a Journal, egy nagy államférfi qua­lltásaival blr, akinek szolgálatait Mussolini nem nélkülözheti.Grandi "T politikáját sem mellőzheti és erről hamar meg fog győződni, na eset­leg visszatérne a régi deklamációs politikájához. A leszerelési konferencia szavazási eredménye még mindig erősen foglalkoztatja a lapoKat. A Temps /£5/ római tudósítója epésen

Next

/
Oldalképek
Tartalom