Lapszemle, 1932. április
1932-04-16 [1384]
Grandi külügyminiszternek a genfi leszerelési konferencián elhangzott beszédét, amelyben konkrét javaslatokat adott elő a leszerelés végrehajtására - a 14-iki lapok bőven ismertetik és kivétel nélkül kommentálják. Kiemelik különösen a beszéd ama részét, ahol mint egy fejtegetéseinek konklúziójaképen megjelölte minő eredményeket vár Itália az ilyen leszereléstől, A qjialltativ fegyverkezési korlátozás természetesen csak egyet jelent a többféle szisztéma közül, amelyeket alkalmazni lehet a fegyverkezések redukciójának végrehajtásánál. Evidens - mondotta Grandi - hogy ezt a szisztémát is ki kell még egészíteni több megfelelő intézkedéssel. A konferencia célja a fegyverkezések redukálása és nem csupán azoknak korlátozása,,amikor tehát redukálásról beszélek, azalatt értem azt, hogy fegyverkezéseinknek elevenjébe kell belevágni olymódon, hogy azokat lehetőleg a legalacsonyabb fokra szállítsuk alá. Ha pedig most különösen a támadó fegyverek megszüntetésének szükségességét hangoztatom, ez történik azért,mert meg vagyok győződve, hog> eme intézkedésekkel egyszeriben igen Jelentős eredményekhez lehet jutni és pedig 1/ ez erősítené az egyes államok védekezőképességét és igy biztonságérzetét. ^/Nehezebbé és kockázatosabbá teszi a támadást ,ó/ sokkal kedvezőbb talajt teremt a Nemzetek szövetsége és a párisi paktum ilyen., irányú tevékenysége számára. 4/ Olyan körülményeket teremt, amelyek között könyebben el lehet érni a fegyverkezéseknek a legalacsonyabb színvonalra való leszállítását. AZ összes lapok kiemelik, hogy Grandi felszólalását és fejtegetéseit szinte kivétel nélkül lelkes megértéssel és helyesléssel honorálták.