Lapszemle, 1932. április
1932-04-15 [1384]
Mint eddig, nem lenne már módomban e négy százezer ember felett ellenőrzést gyakorolni és nem tehetnének felelőssé azért, hogy egyes esetben mit cselekszem." A Vorwgrts /14-174/ cikkének folytatásában megjegyzi, hogy e kijelentésével Hitler minden kertelés nélkül beismeri, hogy eddig teljes joggal tették őt felelőssé mindenért, amit az ő bandái az "egyes esetben" cselekedtek, A feloszlató rendelet a Hitler pártot, mint politikai szervezetet nem érinti. Mint minden más politikai pártnak neki is módjában legyen céljaiért és programmjáért toborozni. Azt hisszük, hogy az április 13-lki rendelet, mint történelmi cselekedet, hasznára fog válni a német birodalomnak és a német népnek.- A jobboldali DAZ /14171/ még a betiltó rendelet megjelenése előtt többek között a következőket irta:"Az utolsó órában mégegyszer óva intünk attól, hogy épen most mondják ki a rohamcsapatok egyoldalú betiltását, A kormányzati helyek semmilyen propagandája nem lesz képes megakadályozni, hogy egy ilyen intézkedést a széles tömegek egyszerűen választási mesterkedésnek tekintsenek. Közben ismeretessé vált, hogy severing porosz belügyminiszteren kivul, mindenekelőtt a bajor belügyminiszter szorgalmazza a betiltást; a tulajdonképenl javasló tehát két pártminiszter, aki a legsúlyosabb harcban áll a nemzeti szocialista mozgalommal szemben. Más helyen a DAZ, /14-171/ megismétli intelmét és azt Írja, hogy Severing anyaga a baluldal párttáborán kívül senkit sem győzhetett meg arról, hogy a rohamcsapatok igazán olyan veszedelmes terveket szőttek volna, amelyeket nekik tulajdonítottak és azok az ujabb közlések, amelyeket a porosz belügyminiszter hétfői beszédében tett, aligha juttatnak valakit ahhoz a felfogáshoz* hogy épen Hitler rohamcsapatai egy lengyel betörés esetében "hazaárulást" követnének el