Lapszemle, 1932. január

1932-01-23 [1381]

níok, de a lap szériát egy angyalokból álló kabinet sem tudná kormányozni Angliát tekintet nélkül a külföldre, amellyel folytonos érintkezésben kell maradni. A baj épen a nacionalizmus túltengése főleg a kereskedelem t«rén« Ha minden ország csakis a saját áruját fogyasztja^ lassan megszűnik a keree kedelea. A Iausannei és a leszerelési konferenciáknak is nagy jelentőséget tulajdonit a lap.A News-Ghr,<:l vezércikke folyamán kétszer is kiemeli, hogy ha sürgősen meg nem oldják a jóvátételek és a háborús adósságok kérdését, az egész világot súlyos katasztrófa éri. A lap polemizál a D.Mail felfogá­sával, hogy Németországot nem szabad erősíteni a jóvátételek elengedésével A Manón.Gu,ül keserű íróniával ir a népszövetségi bizottság megalázó szerepéről Mandzsúri ában,, ahol a japánok a kinai elnököt nem engedik a kül­politikába beleszólni és ahol afelett vitatkoznak, hogy ki a katona és ki a baédita. Pedig azok után, amiket az ott végbement dolgokról tudunk, min­denki látja, kik a banditák, Magyarország* Utódállamok, " A magyar disznóké címmel vezércikkezik a Manoh.Gu 21 arról a képtelen helyzetről melyet már előző számában is emiitett, hogy az angol fnnalgyá­rosok ssnk ugy próbáltak Magyarországnak fonalakat eladni, hogy cserébe magyar disznót akartak vásárolni, A terv &m sikerült, noha az összes lile tékes angol tényezők helyeselték;, a nehézségek Magyarországban voltak. Hz eset mutatja mily képtelen primitív viszonyokra vezetnek a mai deviza és egyéb megszorítások, Azzal fejezi be, hogy mire a magyar disznók piacra ke­rülnek, Angliát a passzív kereskedelmi mérleg és a font esése régen leszek tattá már a szalonnaevés fényűzéséről y Á oson bsviteli torlátozásoka t ismerteti a Times ül­•

Next

/
Oldalképek
Tartalom