Lapszemle, 1932. január
1932-01-21 [1381]
szédallamok: gazdasági közeledéséről, amelyre vonatkozóan Nickl követnek az az impressziója, hogy a genfi tárgyalásokon a gazdasági és pénzügyi bizottságban az a meggyőződés alakult ki, hogy bár a középeurópai államok gazdasági közeledésének kérdés kompi ex urnát komolyan tanulmányozandónak és a legélénkebb figyelemnél kisérendőnek vélik, a közeledés gyakorlati keresztiül vitelére, a kereskedelempolitikának a nemzetközi pénzügyi és végeredményben politikai kérdésekkel való összefüggése miatt ezidőszérint nem lát lehetőséget« K magyar-cseh kereskedelmi tárgyalások folytatására dr.Fried mann vezetése alatt a cseh delegáció szerdán Budapestre érkezett»Erről valamennyi lap rövid jelentést közöl s közlik, hogy a tárgyalások a kereskedelemügyi minisztérium csütörtökön délután 5 órakor kezdődnek A "Pesti Napló" közlése szerint a t árgyalások anyagából előrelátható lag két kérdés fog kiemelkedni, az egyik állategészségügyi egyezmény és ez szoros kapcsolatban van azzal a ténnyel, hogy Magyarország elvileg nem óhajt hátrányosabb megállapodást let esiteni mint amilyen az 1927»évi és a csehek által felmondott szerződés volt- A másik lényeges tárgyalási pont a magyar-oaehszlovák elearingegyezmény megteremtése^ * ' Dr^riedmann a C3eh delegáció vezetője a "Pesti Napló" számára megérkezése után a következő nyilatkozatot tette: "JÓ remények* kel és jó hangulatban érkeztünk Budapestre. Azt kívánjuk, hogy tárgya lasaink több szerencsével járjanak mint eddig. Szeretnénk, ha végre befejezhetnénk a tárgyalásokat mindkét fél szánára elfogadható feltételekkel, hogy ezáltal megkönnyítsük a mindkét országot sújtó gazdas ági váls ágot «" •> Shioa román külügyminiszter Prágából történt elutazása előtt fogadta a csehszlovák és a külföldi sajtó képviselőit és hoszmm m mmmm m m* m m m mm *»*m mmmmmmmm+sm mmm mm mm mm mm m mmm —*