Lapszemle, 1931. december
1931-12-31 [1380]
Külpolitika. J A szlovéneknek a jugoszláv közösséghez és királyhoz való hűségét hangoztatja az uj esztendő küszöbén a Prager Presse A9/ vezércikkében pranjo Suklje volt krajnai tartományi főnök, A cikkíró különösen arra kirán hangsúlyt helyezni, hogy az úgynevezett A szlovén katholikus párt cseppet sem marad a többi mögött királyés államhűség tekintetében. A moszkvai diplomata affairrel már bőven foglalkoznak *s8-<59-lkl lapok, A Prager Presse /28/ romantikus mesének mondja mindazt, amit Godltzkl szovjet hivatalnok a cseh követségi titkár, Vanek szerepéről előadott. A Prager Tagblatt /ü9/ már hasábokat 'szentel az Idevonatkozó tudósításoknak, amelyeknek élén moszkvai keltezéssel azt irja, hogy ott az a vélemény, hogy Vanek nem egyedüli szereplője ennek az ügynek, nem saját kezdeményezéséből tettej azt, amit tett, hanem egy még eddig Ismeretlen szervezet eszköze volt, amely Így akart egy ujabb sarajevoi drámát klprovokálni> Ugyancsak a Prager Tagblatt vastag szedéssel reprodukálja azokat a kijelentéseket, melyeket a Moszkvából hazautazóban lévő Vanek az United Press számára adott. A lapok közlik természetesen az ezzel kapcsolatos első prágai hivatalos közleményt, amelyben szintén kifejezésre jut az a gyanú, hogy Vanek tulajdonképen a G..P-.U, áldozata, amely ilyen manőverekkel szokta a neki kellemetlen embereket útjából eltenni. A Pápának a bíboros testület karácsonyi üdvözletére adottj válaszát a Deutsche Presse és Bohemia ~/&9/ ismertetik és ez utóbbi I kiemeli, hogy a pápa válasza feltűnően pesszimisztikus.hangú volt. I