Lapszemle, 1931. december
1931-12-31 [1380]
Magyarország Bethlen gróf volt miniszterelnök karácsonyi nyilatkozata egy magyar-osztrák-csehszlovák gazdasági együttműködés lehetőségeit Illetőleg élénken foglalkoztatja a ks8-<;9-iki lapokat, A Prager Presse /28/ vezetőhelyén bőven ismerteti a Temps idevonatkozó cikkét, k valamint a Reggel és a Reggeli Újság ciruü hétfői lapoknak a Pesti Naplóban megjelent Benes-nyilatkozathoz fűzött kommentárjait annak dokumentálására, hogy a közeledés gondolatát Magyarországon kedvezően fogadják. Ugyanez a lap egy másik párisi keltezésű tudósításában különösen hangsúlyozza, hogy Bethlen gróf kijelentéseit a Parisba küldött tudósítások megcsonkítva adták, A Prager Tagblatt /£9/ ugyancsak vezetőhelyén e kérdéssel kapcsolatban ismét megszólaltatja Gratz Gusztáv volt külügyminisztert, aki a lap budapesti tudósítójának egyebek között azt mondotta, hogy ez a kérdés jelenlegi ki• induló stádiumában különösen két nehézséggel találja szemben magát.. AZ egyik abban van, hogy mindegyik fél a másiktól várja a kezdeményezést, a második nehézség pedig az, hogy nagyon el akarják választani az ügyet mindenféle politikai nellékvonatkezestől, szóval teljesen politikamentessé szeretnék tenni és ugyanekkor azonban ugy egyik, mint másik részről kifejezésre jut az a kívánság, hogy a gazdasági kooperáció csak ugy valósulhat meg, ha egyszersmind a politikai ellentétek is kiküszöböl/tétnek. S ponton észlelhető a dolog legkényesebb része, ö azonban azt hiszi, hogy elhibázott dolog volna ezeken az egymástól eltérő álláspontokon theoretikusan vitatkozni. Ha tényleg arra kerül a sor.., hogy a két kormány az egymáshoz való közeledést keresi és ennek lehetőségét megbeszélés tárgyává teszik, ugy valószínűleg és igen okosan a beszélgetés nem fog sem tisztán gazdasági, sem tisztán politikai kérdésekre korlátozódni, hanem a