Lapszemle, 1931. augusztus

1931-08-28 [1376]

Károlyi Gyula gróf parlamen ti bem utatkozá sa foglalkoztat ja ma az egész magyar sajtót., Külpolitikai vonatkozásban Károlyi Gyula gróf a képviselőház tegnapi ülésén lányegében ugyanazokat mondta,mint az!egységes pártban történt bemutatkozásakor, amely programmat augusz­tus 25,-i szemlénkben részletesen ismert#ttük>4 mai lapok közlése sze­rint a képviselőházban is kidomborította, hogy az olasz-magyar barát­ság nyi totta meg számunkra az elszigeteltség börtönét s éppen ezért az olasz magyar ba rátság megbecs ülh etetlen számunkra , 3z sohasem irá­nyalt más ország ellen,semmiféle agresszív célja, vagy tendenciája nem volt, ennek a barátságnak békés szándékait már minden ország fai­ismerte s ennek az eredménye az, hogy más országokhoz való viszonyunk az olasz-magyar barátság által nemhogy romlott, hanem javulóban van* Franciaországhoz va ló viszonyunk , amely csak pár évvel ezelőtt nem volt olyan kedvező, mint azt mindnyájan óhajtottuk volna, az utóbbi időben mindinká bb javu lt, sőt azt mondhatnám, hogy Igazán köz eledünk a legbarátságosabb állapothoz, csak legutóbb láttuk, hogy a pénzügyi viszonyaink helyrehozatalára föltétlenül szükséges kölcsön jegyző .énéi Franciaország előljárt. Legnagyobbrészt neki köszönhetjük, hogy ez a kölcsön megköttetett s hangsúlyozza, hogy Franciao rszág részéről sem­m iféle p olitikai feltétel és k ikötés ennek fejében nem történ t. Ez a kölcsön tisztán pénzügyi alapon tárgyaltatott... Viszonyunk Törökor­szághoz, Lengyelországhoz a legbarátságosabb. Angliában és az amer iksi Sgyesült Államokban mindig a legteljesen megértésre találtunk;. Ausztri­ával, közvetlen szomszédunkkal most a télen kötüttük meg a szorosabb baráti szerződést és ugy politikai, mint gazdasági kapcsolataink Ausztriához mindig bensőségesebbek és jobbak lesznek. Gazdasági szer­ződéseink részben már meg vannak kötve, igy pld, Németországgal,Ausz

Next

/
Oldalképek
Tartalom