Lapszemle, 1931. augusztus

1931-08-28 [1376]

riával, Olaszországgal és Romániával, részben pedig az erre Irányaié tárgyalások folyamatban vannak és a legközelebbi időben mind en való­s zinüség szerint sikeresen be is fejeztetnek ff ranoiaország gal és Csehszlovákiával „ Ennek következtében mezőgazdasági exportunk megin­dulhat, ami valutáris helyzetünk fokozatos javulását segitm. elő,, Gazdasági kapcsolataink és érintkezésünk más szomszédainkkal állan­dóan javul és könnyebbedik, A megértés és az ellentétek kiküszöbölése a legjobb uton halad A még fennálló politikai ellentétek akadályoz­zák a valóban barátságos és jószomszédi viszony kialakulását, amelyet magunk részéről óhajtunk és kivánunk, Mivel azonban mindenki meg van győződve, hogy mindazokat a politikai ellentéteket, amelyek kö* zöttünk fennforognak, csakis békés megegyezés, kölcsönös megértés alapján óhajtjuk rendezni s a legteljesebb mórtékben óvakodunk min­den elhamarkodott és erőszakos lépéstől, Remálijhogy ezek az ellen­tétek kölcsönös megértés ős megegyezés által belátható időn belül ki­küszöbölhetők lesznek s akkor biztositható lesz a valóban a népek lel kére felépitett tartós, állandó megnyugvás, megelégedésen alapuló békés állapot, amely nélkül Európának sem politikai szilárdságát, sem gazdasági együttműködését elképzelni nem tudja. Károlyi Gyula gróf ilyetén előterjesztett külpolitikai programmját a Né pszava kivé telé vel valamennyi lap hel yesli és m agá­évá , teszi-, A Népszava közlése szerint Buchinger szociáldemokrata kép­visel ő külpol itikai int erpellációt jegyzett be, amelyben kérdezi a kormányt, hog y hajland ó-e az eddigi kormány káros külpolitika i ori­e ntációját sürgősen megváltoztatn ia BethlenIstvá n gróf ? Mussolini és Grandi ola sz külügymi­niszter táviratváltását a Bethlen kormány lemondása alkalmából

Next

/
Oldalképek
Tartalom