Lapszemle, 1931. március

1931-03-04 [1372]

A Tím^a 'á a kormán, te&intéi^önttk hanyatlását és az angol pártok züllését ej bégeti. A kormányt magrenüeitettw a lap szerint * sz-- kbZsr 1 ez etil jw^si' módosítása amely követte a nevelési javaslat visszavetését a lordok által. ' JSgyéb javaslataik osak nagy nehézségekkel jutottak keresztül és az ország nagy kérdésében a munkanélküliség és gazdasági válság kérdésében a kormány s< ni eredményt nem tud fölmutatni. Rámutat a lap, hogy a Garvimtói az Observer­ben /!/ folytonosan követelt nemzeti kormány lehetetlen,, annyira eHemtétesoJi a pártok programjaid A pártok bomlásáról írva, kiemeli., hogy Maxton és a fcul zók ellene vannak a kormánynak, de még mindig jobb nekik a mostani kormányt uralmon tartani, mint bármely más kormány lenne, Mosley és hívei pártot ütöt­tek a munkáspárttal szemben nemzeti-szocialista programmal, ami me^önayithe­ti a nunkásmmavázatok megosztásával a jobboldali pártok előretörését, A kon­zervatív párt viszályai nem érintenek fontos, életbevágó elveket, mert Beavei brook egyetlen embere a házban mindig a konzervatív ékkel szavaz., kampányát p< dig Baldwin ellen kiosanylé3sel fogadja az ország, Churchill pártütése már más és súlyosabb jellegű, de alig hihető, hogy őt elfogadnák vezérnek a kon­zervatív pártban. Sokkal mélyrehatóbb a liberális szakadás, tekintve,, hogy a liberális választők nem helyeslik pártjuk jogfeladásait. %yesek a liberáli­sok közül nem hisznek vakon a azabad kereskedelemben és ezekkel a konzervatív veknek meg lehetne egyezniük. Ha a vámokat nem tekintenék dogmának, könnyű "Volna ezekkel a megegyezés Mosley uj párt alakulásáról ir a Manoh,&u£ is amely kiemeli a jelen parlamenti módszerek avultságát és épen ezért érthető ne* találja,, hogy az öttagú diktátori tanáccsal akar Mosley kísérletezni. Ha tervei nem is fogadhatók el teljusen, annyi bizonyos, hogy uj eszmckre szük­ség van és Mosley pártjának erősebb képviselete a parlamentben hasznos volna* A Hews-Chr 2 azt helyesli Mosley terveiből, hogy a gazdasági programmban erő­sen tekintetbe veszi a munkásság érdekeit, ami épen n^i mondható Beaverbrooi eszméiről

Next

/
Oldalképek
Tartalom