Lapszemle, 1931. március

1931-03-26 [1372]

aanaak Gandhi békülékeny szándékainak és teljen függetlenséget követelnek, túlzók ujabb fegyvere a laaorei merénylők kivégzése. Viszont egy i&iahabadi gyűlés nagy elismeréssel nyilatkozott BalwLn konoiliáns állásfoglalásáról Manók Gu <:Ő Cáfolja Sir Reginaid fía4dook egy nyílt levelét, amely szerint In­diában erélyesen kellett volna fellépni és rámutat arra, hogy az arőgzí&ossá^ egy időre használt volna ugyan, de végül is lázadásra vezeteti volna, mig' ÍP • a nehéz kérdéseket is békésen lehet majd elintézni Német-osztrák vámszerzoriéstorv Az egész sajtó élénken foglalkozik a tervvel 03 a berlini és bécsi jelentés ken kivül élénken tárgyalju a párizsi, római, prágai, bukaresti és belgrádi, sőt a budapesti hangulatokat ia, s utóbb vezércikkekben ís nyilatkozik róla. Noha általában az angol sajtó hangja inkább szimpatikusnak mondható, főleg a munkáspárti D Her.-é valamennyien aggodalommal látják í hogy a szerződést a legnagyobb titokban készítették elő 03 ezáltal a hatalmak gyanúját vonták ma­gukra, A D Mail aggodalma is érdekes, amely ugy látja, hogy ha a paktumot, e­gyéb államokra is kiterjesztenék az hátrányos volna az angol kereskedelemre Az Observer k£ csak a berlini Reuter-jelentés köziénére szorítkozik, melyet a aapilar>k már szombaton közöltek. A lap diplomáciai levelezője cikkében kifej­ti, hogy a szerződéstervet hosszú tanácskozások előzték meg és voltaképoa Bri and tervének első lépé3s volna, Hangsúlyozza hogy a két ország nem akarta a hatalmakat fait accompli elé állítani és diplomáciai udvariassággal előzetese még a szerződés megkötése előtt értesítették a hatalmukat A Times <sd. még mii: dig berlini jolsütésben foglalkozik a kérdéssel ismertetve a szerződén egyes részleteit kiemelve; hogy a szomszéd országolat ia felszólították csatiakozá ra Ó3 hogy a szerződés nem érinti a legtöbb kedvezmény elvén alapuló egyezmó­nyéket 3 voltaképen az első lépés .ífiurópa vámuniója felé Hangsúlyozza a jele tés az egyezmény teljesen gazdasági jellegét is de megemlíti, hogy a két or­szág már nevelési rendszarét is egységesítette és a btkv,-et is egységesiti,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom