Lapszemle, 1931. március
1931-03-26 [1372]
lap végül ismerteti az olasz, francia és oseh követek közbelépését az oszt rá] korciánynál, amelyet a lap még tiltakozásnak nevez., ^e már ^4,-i számában r<eg oolfja a démorche tiltakozó jellegét és inforcátivnek nevezi azt, Ugyans lap közli a megegyezés telj03 szövegét is. Igen részletesen tárgyalja a lap to- 4 váhoá az egyezmény há tását párizsi jelentéseben és kiemeli, bogy az ottani német nagykövettel szemben a francia kormány oly erélyesen fejtette ki állás pontját, hogy az további felvilágosításokért Berlinhez fordult, nem várva n erélyes fellépésre A hivatalos szöveg megjelenése sera enyhítette a francia aggod almákat, sőt megerősítette azt és újból kiemelik a szerződés ellentéte segét a békeszerződésekkel és a genfi protokollummal. Az angol külügvminis-. térium egyelőre nem foglalt állást, hanem megvárja a további információkat melyekért Berlinhez fordult. Az angol álláspont az óvatos tartózkodás* noha bizonyos meglepetés vegyül bele. hogy a két kormány xim beszélte meg a kérdést előzőleg a hatalmakkal, A lap vezércikkében is ezt az álláspontot fejtegeti és kiemeli, hogy a párizsi páneurópai tanácskozásokon minden más kérdés háttérbe szorult. Sajnálják, hogy a bejelentést nem halasztották el egy időre és nem tárgyalták meg azt a többi hatalmakkal. Ugyan aok kedvezőt is lehet mondani az egyezmény elveiről, igy, hogy meghívtak egyéb állaamkat is pl Magyarországot a csatlakozásra és a regionális egyezményekkel akarják egyengetni az utat az európai vámegyezmény felé, amely jó lenne a szovjet dumpinggel szemben, de annál sajnálatosabb, hogy ily lopva titokban tárgyaltak re 4 amellyel a gyanút felkeltették hogy a szerződések kijátszására kötik az e~" gyezményt s politikai motívumok vannak mögötte. A francia álláspont nem fc gad ja el a német érv elé ct és gyanakszik a motívumokat illetőleg és az eljár titkossága és esetlensége sok zavart okozott. 'Sajnos hogy e kérdés nen kezdet a leszerelési konferencia előtt mikor padig már az olasz-francia í*3 taegyezmény jó kezdetnek ígérkezett, A Morn.P CÓ ismerteti, a szerződés részleteit Berlinből és a franciák aggodalmait Párizsból A lap ö4.-i cikkei v H 4