Lapszemle, 1930. december

1930-12-11 [1369]

Külpolitika. i Walko Lajos külügyminiszter tarozása és Károlyi Gyula gróf külügyminiszteri kinevezése ma is foglalkoztatja még a magyar sajtót. A «8 Órai Ujság» Walko külügyminiszterről azt mondja, hogy annak a mo­dern diplomatatipusnak egyik legmarkánsabb megtestesítője volt, mely a nemzetközi kaposolatokat a politikai és gazdasági élet realitásain ke­resztül épit* mely nam az elvont elméletek és üres diplomáciai tra diciók arzenáljából veszi eszközeit hanem az eleven életből; Távozá­sa mely reméljük nem jelenti azt, hogy külpolitikánk régkép elveszi­ti Walko gazdag diplomáciai tapasztalatait, sajnálkozással tölt el min denkit aki méltányolni tudja ezt a ritka közéleti szereplést, amely a becsületes munkában és a nemzet érdekeinek szolgálatában látja legfőbb célját • Gróf Károlyi Gyula, aki a kommün idején alakult aradi kormány nak rolt miniszterelnöke, mondja a H 8 Órai Újság*, szellemében, poli­tikai hitvallásában Bethlen Istrán grcf koncepciójának meggyőződéses hire s ez már önmagában rére is megszabja annak a külpolitikai prog­rsmmnak irányát, melynek megváló sit ás ára Károlyi Gyula gróf a külügy* minisztérium élén hivatott Az uj külügyminiszter az elmúlt ért izedben sürün fordult meg külső országokban és mint magánember is élénk figye­lemmel kisérte a külpolitika eseményeit, amelyeknek szereplői és irá­nyitói közül nem egyhez személyes kapcsolat szálai fűzik Gróf Károlyi Gyula európai képzettségű férfiú, 1915 ér óta a Magy Tudományos Aka­démiának is igazgatósági tagja és külügyminiszterré történt kinevezé­se értékes nyeresége a magyar közéletnek és azoknak a külpolitikai tö­rekvéseknek, amelyeket a nemzet maga elé tűzött -

Next

/
Oldalképek
Tartalom