Lapszemle, 1930. november

1930-11-07 [1368]

A konzervativek módosító indítványát a trónbeszérihez , amely elitéli a kor­mányt, kegy a munkanélküliság enyhítésére semmit sem tssz, v £6D szóval £50 ellenében elutasították. A Times 5 kiemeli, kegy a vádat megcáfolni senkisem tudja éa ezt a liberálisok is elismerik, de a liberális párt elodázta a kor­mány bukását félve a konzervatív vámtervektől, A D., Tel,5 is hangsúlyozza, hog; a vádat egyik szőnek sem tudta megdönteni és a kormány részérői Morrison az általános gazdasági válsággal védekezett, mig Grahom a kapitalista rendszert •kelta* lloyd George helyesen jegyezte meg erre,, ko^y ily körülmények közt a kormánynak nem lett volna szabad hivatalt vállalni a, kiszen 'Soowden is fo­gadkozott pár éve, kogy világes uralomrajutás nélkül a munkáspárt nem vállal* kat hivatalt. A lap védekezik az a beállítás ellen, mintha vagy csak ujjasa szeevezóssel vagy a bérek csökkentésével lehet segíteni Itt van még a vám­védelmi módszer is, melyről a kormány kallani sem okar, ; épugy mint a liberá­lisok sem. A Q-azd a egyesület azon tanácskozik a Mara. P. 5 szerint,, hogy érdemes-e a kormánnyal ezután is együttműködni, mikor a kormány azzal vádolja őket,hogy nem értenek mesterségükköz és kegy a kormány semmi segítségével nincsenek megelégedve* Az értékesítési tervezet nem segit a gabonaárak zuhanásán, de ka Addison miniszter megfelelő tervekkel jön, meglátja^ hogy értékelik-e azt a gazdák. A D.Tel,5 szerint a kormány terveinek előnyeit a gazdákra nézve nem leket látni. Amig a kormány fél a drága élelmiszerek mumusától és nem engedi meg a vámvédelmet, nem leket segíteni a gazdákon A nagyiporesok nemzeti szövetsége a vámok mellett foglalt állást a na­pekban, irja a D.Mail 5 kiemelve, kogy e szövetség vagy £000 céget képvisel., Anglia ^00 millió font értékű árucikket kez be ma külföldről,,, amnek nagy ré­szét ka Angliában gyártanák, az ipar nem 50-60 j^-nyi kapuoitr'ssal dolgoznék, mint most, hanem teljes erővel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom