Lapszemle, 1930. augusztus
1930-08-29 [1365]
Sgy királyi cáfolat furcsa körülményeit tárgyaljík élénken ital lm III • «uMrMW«i WIMa* mjmtmmm M> «. — r— mmm mmm mm.t mmm mmm o— mmm mmm —» mm. m-tr ^mm 4^- » 8 lapok .Károly király ugyanis titkára révén megbízta barátját és volt angliai házigazdáját. Barbu Jonescut, alias Leibowitz Móricot, hogy a válóperéről, illetve uj házassági terviről a külföldön elterjedt híreket cáfolja meg. Ez meg is történt, k Temps vonatkozó cáfolata alapi ján a Gurentul a Keleti Újság /<fJ-lü9/ szerint szer fölött különösnek találja a cáfplat ezen módját, hiszen elvégre Romániának hivatalos képviseletei is vannkk a iáilföldön. Barbu Jonescu pedig egyáltalán nem hivatalos személy. A diktatúra ellen Averescu tábornok; volt miniszterelnök, mint a néppárt vezére, szintén a legeráLyesebben állást foglalt az Indréptarea-ban a Keleti ü jság /29-183/ és Brassói Lapok /29-138/ szerin rint amit annál feltűnőbbnek tartanak politikai körökben, mert hiszen a diktatúrával rokonszenvező Jorga professzor csak minap hangoztatta, hogy az elkövetkezendő diktatúrában Averescunak nagy szerepe lenne. Averescu most a szóbanforgó cikkében Románia smugyis válságos gazdasági helyzete közepette egyenesen végzetesnek mmősit minden diktatúrakísérletet. Brstianu Vintila hazaérkezett s a liberális párt uj harcot kezdett a Maniu kormány megbuktatására, mint a Nagyvárad /28-197/ jelenti,. Ilyen irányben Duca-val is már megíllepodott Vintila, az ellentétükül utóbbi időben elterjedt hirek tehát ugyl'tszik túlzottak voltak. Az uj rampány kapcsán szeptember lo-ig állítólag tisztázni kivanják a liberális pártnak a disszidens Bratianu Gheorghehoz való viszcnyát is. Itt említhető meg, hogy a Déli Hiriap