Lapszemle, 1930. augusztus

1930-08-29 [1365]

Itt emiithet5 meg, hogy a Dali Hirlap /28-195/ komoly formatan ir megint a Maniu kormány válságáréi,, olyan formában, hogy miután a Maniu-korminy uralma eddig meglehetősen kompromittálta az erdélyi érdeke­ket a nemzeti parasztpárt nemzeti, illetve erdélyi frakciója maga kívánja M8niu visszavonulását, ami állítólag rövidesen be is következik, ugy azonban, hogy továbbra is a nemzeti parasztpárt marad uralmon, amennyiben s jelenlegi parlamenttel Michaiache kormányozna tovább. Uj parasztlázadást jósai Lupu : , a független parasztpirt vezére 8z ü j Kelet /28-187/ szerint. Ha illetékes tényezők nem segítenek leg­sürgősebben a mezőgazdaság, illetve a gazdák helyzetén, okvetlenül meg fog ismétlődni az 19l7 évi emlékezetesen véres parasztlázadás.. i mezőgazdasági hitelknzis orvoslásáról a szemle már említet­te a kormíny legfőbb gazdasági tanácsának, illetve a minisztertanácsnak azon elhatározását, hogy az állam átveszi a szövetkezetek központi bank­jától a mezőgazdák tartozásait s azokat maximálisan 12 %-kal, tehát a jelenlegi kamatnál jóval olcsóbban-konvertálja. A Keleti Újság/29-189/ ma feltűnő körülménynek említi, hogy nemcsak az egyébként kormányt támogató Ideverui nem bízik az akció sikerében, hanem Gafencu államtitkár lapja, tehát a közgazdaságilag félhivatalos jellegű Árgus sem. Nemzeti Sxportmtézet megalakítását jelenti a Brassói Lapok /29-188/. Az intézet elnöke Camarasescu, alelnöke Gázár Popescu. A népszámlálás három hónapon belül megtörténik az egész or­szágban, - jelenti az Erdélyi Hirlap/28-356S/ s jelenti a lap es r idejü­4 leg azt is, hory a népszámlálási kérdőíveket kisebbségi nyelven is ki lehet tölteni. Külpolitika. Maniu Neues Wiener Journal-beli Duna-európás -nyilatkozatát 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom