Lapszemle, 1930. március
1930-03-31 [1360]
A katholikus blokk cimmel a Prager Presse /29-88/ oly ártesülést közöl amely szerint a legközelebbi időkben ujabb akciót fognak inditani a parlamenti katholikus néppártok együttműködése érdekében. Az együttműködés különösen ^ a kultúrpolitikai térre vonatkozna, A delegátusok egybehivásával a tót néppárt ügyvezető elnöke dr„ Tisao volt minister és képviselő van megbizva, Habsfturg látogatás Rómában, a Prager Tagblatt /30-77/ közli a Stefáni-ügynökség jelentését, mely szerint József főherczeg Rómában koszorút helyezett az Ismeretlen Katona sirjára, A főherceg olasz nyelven a sirnál a következőket mondotta: „A legnagyobb csodálattal láttalak küzdeni és hősiesen meghalni. Éljen az emléked!" Majd az olasz tisztek csoportjához fordulva kijelentette, hogy eddig kötelessége volt ellenük harcolni azonban ma mint őszinte barát időz közöttük - A Bohemia /30-77/ ugyancsak közli a Stefán ügynökség e jelentését.- A Benes-f éle Csesská Szlovo /30-.77/ szintén leközli József főherceg római látogatásáról fentemiitett közleményt a következő cim alatt A Habsburgok megint beszélnek az ő II őszinteségükről*. Elégtelen légi védelem ^ cimmel a Narodni Politika irja, hogy Csehszlovákia nagyon rosszul van felszerelve a repülőtámadások ellen, A lap utal lengyel országj Olaszország, Franciaország ós Oroszország erősen kifejlett légi védelmére, mire ezt a hirt leközl ő Landpost /29*74/ hozzáteszi, hogy a Narodni Politika elfelejt azzal számolni, hogy a repülőtámadások ellen épp oly kevéssé lehet védekezni, mint a gáztámadások ellen, A legjobb módszer ezekkel szemben a konzekvens bókepolitika ; amely az államot megvédi a háborús bonyodalmaktól.. Azonban a Narodni Politika mindig szereti a ^ v*rdot csörtetni. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR