Lapszemle, 1930. január

1930-01-22 [1358]

' ej. világ közvéleménye elé., mint a közéjeurópai béke egyetlen zavaróját A külföldi hitelpiac számunkra való megnyílásának vívmányát annál maga­sabbra kell értékelni, mert ebben politikai megbízhatóságunk elismeré­sét láthatjuk. Magyarország nemzetközi helyzetében beállott változás­illetőleg rámutat a Mester Lloyd", hogy az első lépés akkor történt meg, amikor Mussolini és 3ethlen István gróf a magyar-román barátság első szerződését megpecsételték Rómában Azóta ez a barátság csak el­mélyült s ennek gyümölcsét élvezhettük a hágai tárgyalások során is Ugyancsak rendkívül értékes jelenségnek látja a "Pester Lloyd Franciaország irántunk való hangulatváltozását, amit viszont Bethlen István gróf madridi útjával kapcsolatos párisi látogatása eredményének tud be. Végül Anglia magatartását illetőleg rámutat, hogy Nagybritan­nia velünk szemben következesén a fair plair álláspontján állott és ezt tapasztalhattuk most Hágában is és megnyugvással állapithatjuk meg ; , hogy Hágában az összes vezető nagyhatalmak tárgyilagos jóindula* t át t apaszt alhatt uk A "Pesti Napló M vezércikkében dr Szabó Lásiióazt mondjev^hogy a nagy megkönnyebbülést amely a hágai megegyezés nyomán országszerte tapasztalható maga a megegyezés ténye és nem a megegyezés tartalma o. közte* Maga az a tény. hogy véget ér a bizonytalanság hogy milyen kö­vetelések támaszthatók velünk szemben: Rámutat arra is, hogy ninos az a nagy államférfiú, aki garantálni tudná, hogy tiz esztendő múlva ho­gyan fog festeni a világ körülöttünk, lehet, hogy az a most vállalt 13 és fél millió aranykorona, amelynek fizetését 1943-ban kell kezdeni akkor terhesebb lesz ránk nézve mint ma képzeljük de az is meg lehet, hogy talán már nem is lesz olyan fcagyon terhes : Most tehát egy napot eem szabad vesztegetni annak a dolgozó és teherbíró Magyarországnak a megteremtéséhez, amely a ma elvállalt uj kötelezettségeket minden külfc nös megerőltetés nélkül elbirhatja

Next

/
Oldalképek
Tartalom