Lapszemle, 1929. november
1929-11-18 [1356]
kiáltással üdvözölte az elasz Spalatet. A római pápai auncius igen fényes fegadóestét adett a római diplomáciai kar és az olasz állami előkelőségek tiszteletére. írről "bő tudósításokat adnak a 16-i lapok. A Pepolo (T Itália /15/ összefeglal ó statisztikai képet ad az olasz külkereskedelmi mérlegtől,a mely ez év október havában a tavalyihoz viszonyítva javulást mutat. Külföld. Erős visszhangot kelt az olasz sajtóban Hoover ama javaslata, amely szerint háború esetén az élelmiszer szállító hajókat ugy kell kezelni mint a kőrházhajőkrt.A Tribuna /15/ idevonatkozó vezércikkében a lap igazgatója nem érti,hogy a francia sajtó sért fogadta olyan ellenszenvesen azt a Hoover-féie javaslatot. Ugy véli,Itáliának semmi ©ka sincs már eleve ellenezni ezt a javaslatot,amelynek mindeat összevetve a ma napirenden lév* semmitmondó és tág fogalmak között ingadozó formulák között megvan az az előnye.hogy konkrét javaslatnak nevezhető. Mussolini Itáliája,amely soha sem akarja magát kivonni az alól a törekvés alól,hogy a fegyverkezést minimumra redukálják, ás amely ídevonatkozőlag felfogását már konkretizálta abba,hogy elfogadja a legkisebb méreteket is azzal a kikötéssel,hogy a többi európai kontinentális hatalmak is elfogadják azt. ez az Itália kitartóan dolgozik a békemunkán és mint ilyen ezt a javaslatot is megértéssel fogadja. A Gcrnere della öera /15/ vezércikke világosnak látja,hogy az egyesült Államok elnökének • tengerek szabadságára vonatkozó kijelentése annyira allarsd rosti a franciaországi és angliai politikai és katonai köröket. ha e lapok hivatalos és félhivatalos orgánumai az ntíaverias formák szem * előtttartásával is ilyen hevesen kapálóznak u Hoever-féle felfogás el len, t*thető,hegy emögöjt miaő erős oppozíciós szellem húzódik meg. ORSZÁGOSIG te