Lapszemle, 1929. július

1929-07-02 [1352]

határozattal, melyhez Románia is hozzájárult, véglegesen lezárt ügynek te kintendő; A román kormány a maga reprezentánsai révén éppen ezért tudomá­sára hozta az érdekelt köröknek, hogy "non poseumus'-t fog mondani minden olyan kísérlet ellen, mely újra a népszövetség elé akarná juttatni a ki­sebbségi kérdést s egyidejűleg felhívta az érdekelt körök figyelmét arra is, hogy milyen veszedelméé játék ez a taktikázás magára a népszövetség szellemére néz ve. Az Árgus 30-4862 következőket Írja: A kisebbségvédelem kérdése továbbra is foglalkoztatja az érdekelt európai közvéleményt. Leg­utóbbi időben külföldi lapok azt híresztelik, hogy a kérdés a népszövet­ség szeptemberi tanácsülésén ismét napirendre kerül. Ez azonban csak tak­tikázás. Hiszen a népszövetségi szabályzat a kérdéses kisebbségi eljárás bárminő megváltoztatására egyhangú határozatot követel meg, már pedig a madridi határozatot is csak kompromisszum révén lehetett elérni, olyfor­mán, hogy Románia csakis azon feltétellel járult hozzá a határozathoz, hogy a népszövetség előtt a kisebbségi probléma többé nem képezheti disz­kusszió tárgyát, Ezzel a madriii határozattal mindazon érdekelt államok, amelyek aláirtak a párisi kisebbségi egyezményt, véglegesen lezártnak te­kintik az egész ügyet,, kimondották erre nézve az utolsó szót és megadták ebben az utolsó engedékenységet. Zzt megtehették annál is inkább, mert hiszen a népszövetség tanácstagjainak többsége, akik nincsenek érdekelve a kisebbségi kérdésben, szintén magukévá tették ezt az álláspontot* A német jóvátétel kérdésében irja a Curentul 30-519: A Young­tervezet szerint Románia és Görögország aránylagosan jóval kevesebbet kapna a német jóvátételből, mint amekkora áldozatot hozott a világhábo­rúban* Vigasztaló az, hogy az eddigi tárgyi határozatok csupán a tehni­kai szakértők nézetét jelentik, a német jóvátételi hányadok tényleges szétosztásáról azonban majd csak egy később összehívandó politikai kon­ferencia fog véglegesen határozni* Miután a Young-tervezetet megelőzően Olaszország is méltánytalan hányadban részesült csak a német jóvátétel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom