Lapszemle, 1929. július

1929-07-02 [1352]

számítják az illetőnek, nem pedig az állampolgársági kérvény benyújtásá­nak napjától,, mint eddig. További nevezetes intézkedés lesz,, hogy azok a román nők,, akik idegen állampolgárhoz mennek férjhez,, továbbra is megtart­ják román állampolgárságukat, melyet csakis abban az esetben veszítenek el, ha kifejezetten lemondanak róla. Hasonlóképen az ilyen házasságból származó gyermekek is román állampolgárok maradnak e elegendő, hogy nagy­korúságuk elérése után egy év alatt nyilatkoznak, milyen állampolgárságot óhajtanak megtartania A játékkaszinók engedélyezéséről szóló törvényjavaslat rész­leteit is ismerteti ma már a Cuvantul 30-1154 és Curentul 30-519 A tör­vényjavaslat elvileg eltiltja a szerencsejátékokat 50 ezer lei pénzbírság terhe mellett^ mindamellett megengedi» hogy a már létező fürdőhelyeken , klubokban nyilvános árlejtés mellett engedély legyen adható szerencsejá­tékra s az államnak ebből származó jövedelme az egészségügyi minisztérium rendelkezésére áll„ Külpolitika, A népszövetségi kisebbségi eljárást nyilván felsőbb utasítás­ra ismét tárgyalja a bukaresti sajtó egy része, ; A Curentul 30-519 hang­súlyozza, hogy Románia a kisebbségi kérdésben érdekelt többi állammal együtt a népszövetség madridi határozata alapján arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy a kisebbségi kérdés minden egyes államnak kizárólagosan belső kérdése s népszövetségi vonatkozásában véglegesen lezárt problémá­nak tekintendő* Hiszen a népszövetséget eddig elárasztották kisebbségi részről egyéni panaszokkal, a madridi tanácsülés nagyon helyesen preci­zlrozta tehát, hogy ezekkel a kisebbségi panaszokkal közvetlenül az érde­kelt kormányokhoz kell fordulni e hogy a kisebbségeknek elvégre nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak* A Cuvantul 30-1504 is ugyanezt han­goztatja, hogy a népszövetségi kisebbségi eljárás problémája a madridi

Next

/
Oldalképek
Tartalom