Lapszemle, 1929. március

1929-03-22 [1348]

nak hogy a cseh kormány a cseh köztársaság fennállásának tizedik év­fordulója alkalmából felajánlotta hogy saját költségén uj épületet létesít ^ondonbai a szláv tanulmányok iskolája /School of Slavonique/ szamára, * költségeket 35-40 o 000 font sterlingre becsül ik i( A londoni egyetemi tanács az ajánlatot el fogadta. Ez a cseh főiskolai tanfolyam magva lesz Londonban a csehsk nagy tanulmányi és propaganda központjá­nak ós Seton Watson kijelentette, hogy a cseh kormány egész Európában fejleszteni akarja a szláv tudományok terjesztését _s hasonító jskolákat szervez_Genfb©n ; Bsrlinben, Rómában ós Béceben> Seton Watson ezzel kapcsolatban megjegyzi; hogy a cseh kormány ily módon az egész szláv világ érdekeit akarj a el ©segíteni ós szerinte Angliának a szlávsá^ioz J való viszonya egyike a jövő legfontosabb politikai fejleményeinek,­AB Amerikai Unie és Románia döntőbirpságiszerződést kötöttek^ J A "Pesti Hirlap" egy washingtoni jelentést közöl, amely szerint az Egy,-Állsook és Belgium között létrejött döntőbírósági ós bókéltető szerződés aláírásával egyidőben a washingtoni külügyi hivatalban meg­jelent a román követ is hogy Kelfo^áftemtitkárral ugyanilyen tartalma ezerzód& irjon alá az ggy,-Államok és Románia között, ­A piróti szerb-bolgár tárgyalásokat a "Magyarság" vezércikké­ben Battorych Kornél teszi szóvá és rámutat, hogy a szerb-bolgár határ kérdések oly értelmű rendezése,, hogy a macedón határincidengeket auto­matikusan megoldják, vol taképpen a francia politika nyomására törté­nik* Itt aztán összefoglalja a cikkíró a szerb-bolgár ellentétek tör­ténelmi hátterét és ránutat. hogy Zsifkevicsék diktatúrája- most az ssyre nagyobb erővel jelentkező bel só elégedeti enségeket külpolitikai eredményekkel váli egyensúlyozhatni és Franciaország 1 atba vetette min den befolyását Balgrádb^ ás Szófiában. A ''Temps'* ismételten hangsúlyos za. hogy a piróti konferencia- Be^áá kezd fényesé se és franci a rész­ről nagy reményeket fűztek szókhoz a tárgyalásokhoz- főként az el aszói A 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom