Lapszemle, 1928. március

1928-03-30 [1336]

a hagyományra hivatkozva nem tudja elképzelni a három szolgálat egységesí­tését. Legfel j ebb arról lehetne szó, hogy a hadianyagok bevásárlásánál egyse­gesen járjanak el és egy bizottság végezze azt á káplán! és orvosi szolga­latokat is lehetne egységesíteni a három haderőnél., Á Daily Telegraph fá8. szerint annak az embernek 1: aki a indahárom szolgálatot vezetni akarná, ember­feletti erejének kellene tennie ls Franciaországnak is az volt a baj a ríapc­leon alat.t < hogv Napóleon, aki a had-.ereget fejlesztelte a hajóhad rovására, nem értett tengerészeti kéidésekhoz- Különben is a birodalmi védelmi bizott­ság működése felen leges;;? teszi az egységesítést, A Daily Chronicle 23- Ilpyd Qenrge szellemében fokozatos egységesítést követei elsősorban a bevásárlá­sokat illetőleg- Azt is különösnek találja hogy a hajóhad kiadásai előbb Ls egyenlőek voltak a hadsereg és légi szolgálat kiadásaival ós most is a cir­kálók építési tervének elejtése után megmaradt ez az arány, A liberálisok erősen támadták a pénzügyminisztert, aki a bu.dgst egyen­súlyát az útalap megcsonkításával tud La cs-k elérni, aminek most az utak va'íl ják kárát. /Daily Chronicle '<tS/-, « Daily Mail ?£. szokásos pazarlásellenes vezéreikkét irja CL ••obiiJ ellen S pazarlás következtében az angol hitel is megingott szerinte és az angol állampapírok estek,. Élesen támadja a kormányt és Harveyt, aki azt akarja indítványozni, hogy a munkanélküli és szegénysegéiyekben részesülök veszítsék el szavazati jo­gukat. Míg volt miniszterek és adorrá I i sok ':)ugas munkanélküli segélyeket húz­nak, mondja ironikusan a cikk azok akiket a habom tönkretett, akiknek ígér­tek és soha nem kaptak és most é társadalom kcnyörulet^re vannak utalva, most ­még polgárjogukat is elveszítsék V Ugylátszik a kormány csak. azoknak a. sza­vazati jogát akarj a megtartani. akik Díztosan a torykra szavaznak Ír ős rendszabályokat követel a Daily Telegraph 28 a mindinkább elharapó, zó fegyvercsempészések ellen forradalmárok ÓL gonosztevők részére, mint ari­]yst a napokban fedeztek föl Londonban, ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom