Lapszemle, 1928. február
1928-02-03 [1335]
A kisentente hármas jegyzéke a sientgotthárdi vámincidens ügyében.- Az összes ma reggeli lapok közlik a svájci távirati iroda genfi jelentését;, amely szerint fetrüár 1-én délután a Nemzetek Szövetségének főtitkárságán átnyújtották a jugoszláv,a cseh ós a román kormány megbizásából jelzett jegyzéket, amelynek szövege egybehangzó. A genfi hivatalos jelentós szerint a jugoszláv jegyzék igy szól; "Főtikár ur! Tekintettel a Nemzetek Szövetsége Tanácsának 1926.december 11-ón hozott határozatai raj, - amelyek az invesztáció joggyakorlására ós az ugyanebben az ügyben a Tanács által 1924. szeptember 27-én megállapított határozmányok második fejezete a/ szakaszának alkalmazásáról szóló okmány első és raásodic részében foglalt fel tótelek magyarázására vonatkoznak„ kormányon utasítására van szerencsém mellékelten meraonndunot átnyújtani, amely tényeket tartalmaz amaz incidensekrőls amely 1928. január 1-én Szentgotthárdén, az osztrák-magyar határon fekvő vasúti állomáson történt* A jugoszláv kormány ugyanis közérdekűnek tekinti, hogy ez az incidens teljesen tisztáztassók, minthogy az alkalmas arra, hogy a nemzetközi szerződések valódi értékébe vetett közbizalmat koraolyan megrendítse. A jugoszláv kormány kötelességének tekinti, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsának figyelmét az ebből előállható következményekre felhívja. Ezért appellál a Tanács jogaihoz ós kötelességeihez ós arra kéri, hogy az adott körülmónyek között lépjen közbe abból a colból, hogy komolyabb eseményeket megakadályozzon ós arra kéri a Tanácsot, hoj tegye meg a jogaiból ós kötelességeiből eredő intézkedéseket Magyarországnak katonai ellenőrzésére vonatkozóan a £entemlített határozatok és a trianoni békeszerződés határozmányainak értelmében. Ennek folytán van szerencsém Főtitkár urat arra kérni, hogy afentemlitett szabályzat határozmányaira való tekintettel ezt a kérdést tüzse a népszövetség legközelebbi ülésszaka*