Lapok Pápa Történetéből, 2019 (1-6. szám)
2019 / 6. szám - Vargáné Gárdony Julianna: „Az én keresztem”
nem a női büszkeséget, finoman figyelmeztettek arra a „kincsre”, amelynek birtokában vagyok, s amelyre nagyon kell vigyáznom. Úgy érzem, okos neveléssel így próbáltak megóvni későbbi csalódásoktól, esetleges visszafordíthatatlan tragédiák bekövetkezésétől. Én pedig álmodoztam az őszinte szerelemről, vártam az érdek nélküli kapcsolatra, arra a férfira, aki nemcsak a testet látja, hanem a lelket is. Úgy éreztem, egészséges emberek között nehezebb megtalálni jövendőbeli társam, ezért hasonló sorsú fiúkkal kezdtem levelezni. Volt egy határon túli - kárpátaljai - levelezőtársam, akivel évekig váltottunk a levelek útján minden témáról tartalmas eszmecserét. Jó barátokra leltem, de az „igazit” nem találtam. Nem bocsátkoztam könnyű kalandokba, mert úgy éreztem csak azé lehetek, kit őszintén szeretek, s aki majd édesapja is lesz majdani gyermekünknek. Mert nagyon-nagyon szerettem volna saját gyermeket! Múltak az évek, s én lassan elfogadtattam önmagámmal, hogy úgy is tartalmas életem lesz, akkor is értékes ember maradok, ha egyedül kell leélnem életem. Kerestem az emberek társaságát, részt vettem csoportos kirándulásokon és még a felhők felett is repülhettem. E máig felejthetetlen eseményre 1984-ben került sor. A munkahelyemen szakszervezeti csereüdülésre kerestek jelentkezőt. Az út a volt NDK-ba szólt, s repülővel lehetett elérni a célt. Megdobbant a szívem, mikor tudomást szereztem róla. De jó lenne elmenni, ez volt az első gondolatom! Szüleimnek elmondtam a lehetőséget és ők nem beszéltek le róla, rám bízták a döntést. Kicsit féltem az ismeretlen akadályoktól, de mivel nem volt más jelentkező, elfogadtam e nem mindennapi kihívást. Izgalommal készültem az útra, a legnagyobb problémát az jelentette, hogy ki segíti majd a csomagomat vinni. Városomból csak én utaztam, a többi utazótársam az ország különböző részéből érkezett. Budapesten, egy székházban volt a találkozó. Innen busszal vittek bennünket a repülőtérre. Eddig a pillanatig élvezhettem édesapám és egy jóbarátunk segítségét, de elköszönve tőlük - miközben a buszra szálltam - elfogott a félelem. S mint eddigi életem során, most is megoldás született. Egy kedves, középkorú hölgy ült mellém és kérés nélkül felajánlotta támogatását. Egész úton számíthattam rá, ha segítségre volt szükségem. Most is - mint korábban mindig - úgy vettem részt a programokban, hogy ne zavarjam jelenlétemmel a többieket. Ahova tudtam, velük mentem, amit úgy éreztem képtelen vagyok megtenni, lemondtam róla. Ez a kölcsönös figyelmesség mindegyikünk javát szolgálta. Úgy tapasztaltam, lehet akarni valamit, de csak ésszerű határokon belül. A tenni akarást, az akaraterőt a jóindulatú emberek értékelik és nem tehernek, hanem természetes gesztusként élik meg az „akadályozott” embertársuk segítését. Változást hozott életembe, amikor a ’80-as évek elején elindult a mozgássérültek országos mozgalma. Szülővárosomban csoportvezető lettem és egyre több hasonló sorsú emberrel találkoztam az elkövetkező években. 1983-ban először vettem részt olyan táborban, ahol hozzám hasonló „sérült” fiatalokkal találkozhattam. Pár nap volt csak, de e rövid idő alatt is sikerült új barátokra lelni. Egy évvel később újra nyitotta kapuit a tábor és már egy hétig tartott. Az ország különböző területéről gyűltek össze különböző „fogyatékossággal” bíró fiatalok, hogy ismerkedjenek egymással játékos programok között gondolatokat cseréljenek, hogy szép emberi kapcsolatok szövődjenek közöttük. Egy hét alatt minden fizikai korlátot legyőzve, gátlásaikat félretéve ismerjék meg egymás gondjait, örömeit. Ez úgy gondolom, mindkét fél számára újdonságot jelentett. Nekem is, aki mindennapi életét többnyire egészséges emberek között élte és azok számára is, akik intézetből kimozdulva jutottak szabadabb, önállóságot kívánó környezetbe. Örömmel fedeztük fel egymást tavalyi barátainkkal és ismerkedtünk az újonnan jöttékkel. Az utolsó napokban egyre több időt töltöttem abban a társaságban, amelynek tagja volt az a fiatalember, akin láttam, hogy örül jelenlétemnek. Ö is minden lehetőséget megkeresett, hogy a közelemben 1197
