Lapok Pápa Történetéből, 2014

2014 / 3. szám - Csapó Attila: „Tanár az én apám”

távon dőlnek el a dolgok. ” Józan belátásra intett, amikor az osztályának nehezebben tanuló diákjait feltette: ,,A türelem a leg­főbb odüsszeuszi erény. ” Kezdetben kell ellenállni (gyakran hallottuk tőle): ,,Prin­cipio obsta. ” 11a valaki belátta a tévedését, azonnal idézte a latin mondást: ..Errare humamini est." (Tévedni emberi dolog). Sokszor tréfálkozva így mondta: ,,errare hurrare ". Sosem felejtem el. ezért szívesen idézem egyik gyakori mondását: „Sapienti sat. ” (A bölcsnek elég.) Édesapám az el­következendő évtizedekben nagy-nagy lelkesedéssel tanította magyarra és latinra a Tűit István Gimnázium ifjúságát. Jóindula­táról híres volt. A felkészültség jellemezte Minden órájára átnézte az anyagot, akár- hányadszor is foglalkoztak az adott költő vagy író művével. Ez az alaposság volt a meghatározója tanári munkájának. Amikor kérdeztük tőle, hogy egy évről évre taní­tandó müvet, mint például Madách Imre Az ember tragédiáját, miért olvas el újra és újra, azt mondta: „Fel kell frissíteni a tu­dást, és mindig találok benne valami újat. ” Kedves költője Arany János volt. Számta­lanszor idézte a Toldit, mindig más-más gondolatot kiemelve a trilógiából, más-más értékeket felvillantva előttünk. Édesapám érettségi találkozója. 1936-ban végzett a Református Kollégium Gimnáziumában Az osztályterembe lépve puszta megje­lenésével fegyelmet teremtett, mindenkit, aki előtte ült, tisztelt. Ez a megbecsülés nagyobb lett. ha magyar és latin iránti ér­deklődést fedezett fel az előtte ülőben, de jóindulata nem csökkent a jó és a közepes tanulók irányában sem. Óráival nevelt, a vers bemutatásával, hogy egy adott élet­helyzetben hogyan kell viselkedni. Arany János soraival szólva: „Ember lenni mind­ég, minden körülményben. " Versszeretetre és emberszeretetre nevelte a Tiirr Gimná­zium tanulóit. Minden óráját fontosnak tartotta. Levelező tagozatos diákjait ép­púgy tisztelte, mint a nappali tagozatos tanulókat. 1974. május 31-én akkor kapta lencsevégre a fotós (biztos, hogy tiltakozott volna ellene), amikor ..Az oktatásiigy kiváló dolgozója ” kitüntetést átvette Megjelenik előttünk egy alacsony, ősz hajú ember, és Aranyt. Adyt. Babitsot. József Attilát olyan tűzzel, szívvel és lé­lekkel tolmácsolja, hogy a légy zümmögé­sét is meg lehet hallani az osztályteremben. Ez után tanulóit olyan munkára készteti, amely teljes koncentrációt igényel, hogy a vers lényege, az irodalmi mü legfontosabb gondolatai kirajzolódjanak mindenki előtt. Dolgozatot nem szeretett javítani. Egy- egy kedves emlék ezzel kapcsolatban is felvillan bennem, néha a Katula cukrász­dába menekült az itthoni zsivaj elől, mi még kisgyerekek voltunk. Baráth Józseffel együtt álltak neki egy kávé mellett dolgoz­ni. figyelni a tanulók írásbeli munkájára. Mind-mind olyan epizód ez, amely egy tanár arcképét teljessé teszi előttünk. Színes tanári munkájában talán a zök­kenőmentes. minden csillogást kerülő isko­lai tevékenységet kell kiemelnünk, mert az ő csillogása az óra volt. Egy-két kivétellel szerepelt ugyan rendezvényeken, de igazi 986

Next

/
Oldalképek
Tartalom