Lapok Pápa Történetéből, 2014
2014 / 3. szám - Csapó Attila: „Tanár az én apám”
hónáért „bolettát” kaptak, s ígéretet arra, hogy később beváltják ezeket a bankok. Az idő múlásával ezek a jelképes fizetőeszközök végül semmit sem értek. Akik a gazdaságból éltek, nehéz helyzetbe kerültek. így járt a felsőörsi Csapó Gábor is. Édesapámnak egy választása volt, hogy tanulmányait folytathassa: beiratkozott a teológiára, mert ott hasonló segítséget kapott, mint a gimnáziumi évei alatt. Sokat emlegette egyik tanárát, Pongrác/ Józsefet. A teológiai évek érdekes élménye kapcsolódik hozzá. Nála kollokváltak a hallgatók. Apám már kétszer elmondta a vizsgatételt, Pongrácz tanár úr, a nagy, tudós professzor pedig végig másfelé tekintett, láthatóan nem a feleletre koncentrált, s ezt észre is vette apukám. Amikor másodszor is befejezte a tétel előadását, azt mondta: „ Végeztem, tanár úr. " Erre az „áldott emlékű Pongrácz Jóska bácsi” megszólalt: „Hát akkor, kezdje elölről, fiatalember! ” Ilyen és ehhez hasonló emlékek tették színessé a teológusok életét. Itt kell beszámolnom azokról a legá- ciókról, amelyek örökre felejthetetlenek maradtak apám számára. Nekünk, gyerekeinek is sokat emlegette ezeket, a falusi emberek segítőkészségét, háláját, jószívűségét. Apám. ha nem jött volna közbe a gazdasági világválság, biztos, hogy nem a Teológiai Akadémiára iratkozott volna be. Nagyon szerette a matematikát és a fizikát. Az egyetemnek erre a szakára kérte volna felvételijét, de a sors közbeszólt, és milyen érdekesen! A reáltárgyak felé is vonzódó középiskolás a teológiát volt kénytelen elvégezni. Úgy, hogy megvolt az abszolutóriuma, de segédlelkésznek már nem ment el, mert újabb lehetőségek nyíltak meg előtte. Ezért szép az élet, mindig tartogat újat, valami meglepetést, a régivel ellentétes és szép kihivást. Számos tantárgy a debreceni gróf Tisza István Tudomány- egyetem magyar—latin szakán és a pápai Református Teológiai Akadémián megegyezett. Akik teológián végeztek, a hallgatók szemével mérve hatalmas lehetőséget kaptak: két év alatt végezhettek az egyetem magyar—latin szakán. Ez az idő rövid volt. mondták is a beiratkozóknak a professzorok azt a mondatot, ami a mi családunkban is klasszikus idézetté formáló- dott az eltelt évtizedek alatt: „Elvégezheti, ha tudja!” Édesapámnak ezt a kerülőutat kellett megjárnia, mert a gazdasági élet rossz irányba fordult, de nem bánta meg, hiszen ő a magyart és a latint is szerette. Mesélt nekünk egy professzoráról, akit csak Papp tanár úrnak neveztek egymás között a hallgatók. Ennek a professzornak különös rigolyái voltak. Kiválasztott magának néhány kedvencet az évfolyamból, s ők az előadás előtt az ajtó előtt várták sorfalat állva a „tanár urat”. Azt mondta a tisztelgő egyetemistáknak Papp professzor úr: „Jövünk, kérem, jövünk! ” Másik ilyen emlék, ami hozzá fűződik, és sokszor hallottuk mi, gyerekek is, közvetlenül apámmal kapcsolatos volt. Amikor jól válaszolt a tanár úr kérdésére, akkor Papp professzor azt mondta: „Látom a hajáról is, hogy kegyed mégis romantikus egyéniség. ” Ugyanilyen jól emlékszem elmondásaiból Mészáros tanár úr néhány megnyilvánulására. Itt az első- és másodéves egyetemi hallgatónak már az igazságtalanság tényével kellett megküzdenie: a professzor úr ugyanis elégséges osztályzattal értékelte édesapám feleletét, pedig a felkészült és szorgalmas hallgató jobban tudta az anyagot, mint az előtte felelő, mégis az kapta a jobb jegyet, mert valamelyik professzornak a lánya volt. Érezve az igazságtalanságot, még ő javasolta apámnak, hogy menjenek vissza a tanár úrhoz, és kérdezzék meg tőle, hogy miért kapott a vidéki hallgató ilyen gyenge jegyet jó teljesítménye ellenére. Elmondta panaszát édesapám, erre a latintanár kikelt magából: „Hogy- meri felülbírálni a minősítésemet? ”, és becsapta tanítványai előtt az ajtót. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt édesapámnak nagyon sok barátja volt. A diákbarátságok életre szólónak bizonyultak, az ország nehéz évei sem koptatták el ezeket a kapcsolatokat. Az érettségi találkozókat különös varázs hatotta át. A templomi istentiszteletet áhítattal hallgatták végig a régi diákok. Az eltelt évek élményeit az osztálytermükben mesélték el, 981
