Lapok Pápa Történetéből, 2011
2011 / Különszám - Somossy Tamás: Egy pápai diák a XIX. századból
kárörömének - micsoda vigyorgásokat végez az a nyomorult kecske, el sem is képzelheti! És még evvel sem éri be, hanem reám küldi a kecskeméti ambróziát dióba pakolva. Hát elgondolhatja, hogy mi az? A feleségem lakat alatt tartja az ambróziát, s azt mondja: édes uram! ropogtass diót - igen jó! - Hiszen nem bánnám én azt, csak küldene inkább egy felső fogsort, mert ábból bizony isten teljesen kifogytam. Igazán, kedves doktorom, úgy vegye, hogy köszönöm, nagyon köszönöm szíves jóindulatát; de még a baraczkpálinkát is, és minthogy ezt az epistolát a feleség is elolvassa, hát nem részletezem azt az eszmét, hogy a titkos küldemény többet érne, mert jobban mérhetném magamnak u. n. közel fekvő okoknál fogva - no de, Titán Laczival szólva: „Kommt Zeit, kommt Oberbirger- majszter von Ráth”, vagyis leszaladok én még valamikor Kecskemétre - összeesküvésre. Mindezek után fogadja „mindkettőnk” részéről a legjobb, s legszívesebb újévi üdvözletét, s tartsa meg jövőre is szíves barátságában elkötelezett hívét Herman Ottót Závory Sándor igen nagy tisztelője volt Görgey Artúrnak, az 1848-as szabadság- harc Héroszának, akit személyesen volt szerencséje megismerni. Gondolt egy nagyot és merészet. Millenniumkor felkereste a zseniális hadvezért. György öccsének, Istvánnak könyvét háromszor is végigolvasta, amelyben a szerző okiratokkal bizonyított állításaival megvédte Görgey becsületét az ellene felhozott alaptalan vádakkal szemben. Felment tehát Görgey Istvánhoz, hogy megköszönje neki azt az élvezetet, amit könyvének olvasásából merített. Egyúttal a tábornokot is talán meglátja, mert ott lakott az öccsénél. Szerencséje volt, mert Görgey Artúr otthon tartózkodott, s nagy szívélyességgel fogadta tisztelőjét. Leültette és jól elbeszélgettek a dicső szabadságharc eseményeiről. Nem volt nála boldogabb ember, midőn Görgeytől eljött. E szerencséjére 48 esztendeig várt, hogy megláthassa a szabadság- harc legnagyobb vezérét. Vágya teljesült. (Emlékeim című könyv) Dédapám háziorvosa és jó barátja volt gróf Zichy Gézának, a híres félkarú zongoraművésznek, aki 14 éves korában vesztette el jobb karját egy vadászaton. Puskája lövés közben oly szerencsétlenül robbant szét, hogy amputálni kellett. 1889 februárjában a gróf Szentpétervárra utazott jótékony célú hangversenyre, ahová III. Sándor cár feleségétől kapott meghívást az Anicskov-palotába. Úti kísérője Závory Sándor volt. Megérkezésük után Zichy Mihály nagy művész, hazánk fia, a festő meghívta őket vendég- szerető házába vacsorára, hol kitűnő társaság várt rájuk, többnyire a művészvilágból. A hangverseny bevételét Zichy Géza szétosztotta a szegények között. Dédapám meg is jegyezte: „Még Nepomuki Szent Jánosnak is - pedig kőből van - maga felé hajlik a keze. A gróf úrnak csak fél keze van, az is mások felé hajlik.” Mert meg van írva Máté evangéliumában: „Jól vagyon jámbor és hív szolgám, a kévésén hív voltál, még többre bízlak ez után.” - ilyen kiválasztott embere volt a jó Istennek gróf Zichy Géza. Závory Sándor ezt az emlékezetes utazását részletesen írja le az Emlékezzünk régeikről című könyvében. Megpróbáltam bemutatni - ha nem is teljeséggel - egy múlt századi pápai diákot, egy köztiszteletben álló orvost, aki sokat köszönhetett annak az 1531-ben alapított ősi Pápai Református Kollégiumnak, amely annak idején eredményes és eseményekben gazdag életútra indította öt. A dédunokák hálás tisztelettel őrzik emlékét. Valóban mindannyian szívünkben őrizzük e dunántúli városka szeretett iskoláját, amelytől mi pápai öregdiákok kivétel nélkül sok értéket kaptunk. 827
