Lapok Pápa Történetéből, 2011

2011 / 3-4. szám - Illés Ferenc: A palavesszős fogalmazástól a színikritikáig

újszerű feladattal járó kötelezettségeket. Fiúk 1940. szeptember 1-jétől bejáró, télen „bentlakó” pápai diák lett az említett, országos szinten is jól ismert és elismert, 1531-ben alapított, nagy múltú nyolcosztályos gimnáziumban.

„Életutam” című, 1999-ben, az 50 éves érettségi találkozóra írt rövid dolgozatában emlékezik meg családjáról: „Apám, családom, minden felmenőm Marcalgergelyi őslakója volt. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Szántóink az erdőkig nyújtózkodtak, a rétek, legelők a Marcal- mente változatos világába vezettek. Anyai nagyapám, Kiss Gábor még a régi paraszti életforma képviselője volt. Maga szőtte vászon öltözeteket hordott, ő kapcsolt össze engem emlékidézésével a XIX. századdal.”

„Apám mokány, mozgékony, magyar ember volt. A közélettől sem idegenkedett. Bíróviselt emberként mindhalálig az evangélikus egyház tisztségviselője. 1900-ban született, s fiatalon sokszor katonáskodott- fogadta IV. Károlyt és Horthy Miklóst egyaránt. Katonaéletének is lehetett szerepe abban, hogy pápai diák lettem. Ugyanis- hitem szerint - sokszor meggyötörhették a katonaévek, a tisztikar is megalázhatta, és arra gondolhatott, érettségivel én is tiszt lehetnék.”

Megjegyezném, Illés Jenő továbbtanulási terveinek időszakában egészségi állapota kétséges volt. Egy tetanuszmérgezés miatt bekövetkezett bénulási folyamat támadta meg szervezetét, aminek ténye a szülőket megdöbbentette, és arra késztette, hogy - a nehéz mezőgazdasági munkától védve őt - véglegesnek tekintsék a fentebb már említett tanítói, lelkipásztori javaslatot, a fiuk továbbtaníttatását.

Betegségének ideje alatt az olvasás jelentette számára a legértékesebb időtöltést. Mikszáth, Jókai, Móricz regényeket olvasott. Olvasási élményeiről több írásában is megemlékezett, ami arról tanúskodik, hogy tudatosan készült a magasabb szintű - közép- és felsőfokú - iskolai végzettséghez szükséges ismeretetekre, tudásra. „ Tanár, vagy valami íróféle akartam lenni. ”

Illés Jenő 8+1 évig volt pápai diák. A + 1 év az 1944/45-ös tanév, ami a II. világháború vész-terhes napjai, hónapjai miatt kimaradt a pápai iskolák és a pápai diákok életéből. (E sorok írója is pápai diák volt és a bizonyítványában az 1943/44-es tanév végének dátuma 1944. április 12., amit a következő tanév csak 1945/46-ban követett.)

Az 1940 és 1949 között eltelt időintervallumban a kicsi falu kis diákjából, Illés Jenőből a tudós tanárok tanítása, a gimnázium és Pápa város szellemiségének befogadása révén korához megfelelő szinten művelt, saját közösségét is formáló nagydiák lett.

Érdeklődése elsősorban a humán tárgyak iránt volt jól érzékelhető. A II. világháború után egy új világ születésének a reménye ragadta magával, és ő is szervezője, alapító tagja lett 1946-ban - sok más társával együtt - a pápai Petőfi Sándor Népi Kollégiumnak.

A NÉKOSZ egyik diákvezetőjeként több vidéki rendezvény tervezője, szervezője volt. A falvak népességének általános műveltségét gyarapító, a népben, nemzetben gondolkodást segítő programokkal próbálták céljaikat elérni. Rendezvényeiknek a falvak iskolái voltak a helyszínei. A falusi népesség művelődését szolgáló rendezvényeiket általában egy jól átgondolt bevezetővel indították, amelynek tartalmából jól kivehető volt az 1848-as polgári forradalom eszmeiségéhez való kötődés. Az 1945-1948 közötti években még a reménykedés szintjén lehetséges, idegen hatalmak jelenlététől mentes magyarországi polgári (népi) demokrácia megvalósulásának víziója motiválta a NÉKOSZ tagjait.

790