Lapok Pápa Történetéből, 2010
2010 / 1-2. szám - Illés Ferenc: Pápai diák voltam (1943-1952)
művelhető terület kb. 85-90%-a 5-6 nagygazda, 10-15%-a 12-13 közép- és kisbirtokos család tulajdonát képezte. A népesség többsége gazdasági cseléd és szabadabb mozgású zsellér - arató. A cselédség, zsel- lérség 1920-as évek közepéig semminemű ingatlan tulajdonnal nem rendelkezett. Az I. világháború befejezése után az ismert földbirtokreform eredményeként az Öregfalu Fő utcájának fundusai mögött alakítottak ki 300 négyszögöl nagyságú 30 telket. Az építési telkeket azok az ingatlannal nem rendelkező családok kaphatták meg, akik ki tudták fizetni annak ellenértékét és vállalták lakóházuk felépítését. 1928-29-ben kiépült az egysoros lakóházú Új utca és a Vati út. Az „egymenetes” házak helyiségeinek a megosztása: első szoba, konyha, éléskamra - ahol a padlásföljáró is volt -, hátsó szoba, amelyek a kétajtós folyosóról nyílottak. A ház végében még építettek egy mindenes nagy kamrát. Akiknek nem volt megtakarított pénzük - keveseknek volt -, azok kaphattak hosszúlejáratú ún. FAX-os kölcsönt. A zsellércsaládokból az I. világháború előtt kitántorgott Amerikába 10-12 fő, hogy szeretteiktől távol az „ígéret földjén” össze- gyűjtsék a független élethez szükséges anyagi bázist. Csak keveseknek sikerült. A szerző és családja Én, e sorok írója, Illés Ferenc 1931. december 27-én születtem a marcalgergelyi szülői házban. Családunk: édesapám, Illés Ferenc (1901- 1987), édesanyám, Molnár Karolin (1906- 1953), testvérbátyám, Illés Dezső (1930- 1964), anyai nagyanyám, özv. Molnár Sán- domé Bíró Lídia (1880-1966). Az öttagú család megélhetési forrását egy kis forgalmú szatócs vegyeskereskedés, a saját és néhány kát. hold bérelt termőföld művelése biztosította. A szerző szülőháza A szülői házat szüleim halála után is megtartottam. 1929-ben épült anyai ági rokonaim összefogásával - kalákában - Új utca 5. szám alatt. Utcai homlokzata talán parasztbarokknak tekinthető. A tűzfal „kontyolt” alatta fűrészfogas díszítés és a két kicsi méretű ablak teszi egyedivé a fehérre meszelt 80 éves lakóházat. Anyai nagyanyám test- véröccse, Bíró Antal (1886-1973), a falu egyik autodidakta ezemiestere irányította az építkezést. Mint szomszéd és jó testvér örökös segítséget fogadott fiatalon megözvegyült nagyanyámnak. Anyai nagyapám, Molnár Sándor is az amerikások között volt, aki erős fizikumú, tehetséges emberként a legnehezebb munkát vállalva töltötte messze távolban napjait. Távolléte harmadik évében egyszer csak jött a megrázó hír, hogy Molnár Sándor marcalgergelyi lakos súlyos balesetet szenvedett és meghalt. A hivatalos információt vele együtt lévő testvére később levélben és a temetésről készült fényképpel is megerősítette. A haláleset után a megtakarított dollárokat hazaküldték, amit a fentebb már említett családi ház építéséhez használtak fel. Anyai nagyanyám a tragédia miatt örökös gyászban élt, amelyet hétköznapokon és ünnepeken is a fekete öltözetével fejezett ki 1966-ban bekövetkezett haláláig. A szüleim idejét lekötötte a napi munka, így a gyásszal együtt élve is, „öreganyám” volt a két fiúgyermek nevelője. Törékeny termetét, gyengébb fizikumát született tehetsége, ügyes kezei pótolták. Szülőfalum varrónője, népművé714
