Lapok Pápa Történetéből, 2009
2009 / 2. szám - Huszár János: Petőfi Pápán
nyérhez is juttatták, egy vak lutheránus papnak újságot olvasott, egy kereskedő ostoba fiát tanította, kapott ezért néhány forintot. Besegítik a pápai iskolába, a bölcseleti osztályba kerül. Mindez hiábavaló, az arc nem derül fel. Véreres szemével gyanakodva tekint mindenkire, szörnyű élményeken ment keresztül. Pár hétig tartott ez a pápai időzése, egyszer dacból felölti obsitos ruháját, úgy megy el az iskolába, a vad nebulók kiröhögik, a tanár kiutasítja, erre faképnél hagyja a kollégiumot, fogja a tarisznyát és a fütyköst, s egy szép tavaszi napon derült reggel elmegy a pozsonyi úton. ” Örökre hátat fordít ekkor Pápának? Nem erről szó sincs. Haragja gyorsan elpárolog, szeretne az ősi Kollégium diákja lenni, különösen vonzó számára a Képzőtársaságban folyó tevékenység. Visszatéréséről Törő Gyöngyi kutató a következőket úja: „1841 márciusában azzal a gondolattal távozott Pápáról, hogy ha szülei képesek lesznek tanulását segíteni, visszatér. Noha e feltétel nem teljesül, októberben visszatérve ide mégis úgy látszott, hogy saját erejéből is folytathatja az iskolát. Tarczy tanítványt szerzett számára; a tanításért kasztot s pár forintot kapott, s egy kevés pénzt Horváth ügyvédnél is megkereshetett. A decemberben Pápára érkező Orlay egész kedvező körülmények között találta barátját. ” Ekkor Petőfi egy Lantay nevű soproni iskolatársával lakik együtt, majd, amikor Orlay megjön, nagy örömmel hozzá csatlakozik, közös szobát bérelnek. Erről részletesen vall Orlay Petries Soma: „Szállásunk messze esett az iskolától, s az erős tél miatt nagy szobánk fűtetlen volt, miért is a Kollégium közvetlen szomszédságában, egy németajkú szabó házában béreltünk lakást. Ez az előbbinek ellentéte, igen kicsiny szobácska volt, mely egy elfalazott folyosóból állt, keskeny és hosszú, hogy az egymás végébe helyezett két ágy mellett, csak egymást követve sétálhattunk, s visszaforduláskor a hátul menőnek kellett elöl indulnia. Kis szobánknak egyetlen ablaka az utcára szolgált... Néha e kis szobát a jó barátok vidám zaja töltötte be, kik az iskola előtt és után örömest tértek be hozzánk egy-két szóra, s mindaddig ott maradtak, míg a tanár érkezését ablakunkból ki nem lestük. ” Milyennek látták az első időben osztálytársai, diáktársai? Erre a kérdésre találó választ ad Jókai visszaemlékezése. Remek, villanásszerü, festő ecsetjére kívánkozó képet ad első találkozásukról: „Mikor Pápán először találkoztam vele, az egy sáros, esős időben történt, egy sikátorban jött rám szemközt, kopott, kurta köpenyeg halo- vány arca elé húzva; mindig olyan nagy, rohamos léptekkel járt, mintha valakit űzne, s nem szokott keresni a szemeivel senkit. Egy diáktársa rákiáltott: ’Hova, bús hazafi?’ Nem felelt semmit; félretaszította útjából s tovább ment. ” Visszavonultnak, zárkózottnak ábrázolta a költőt az iskolatárs, Roboz István is, aki egész sor emlékezéssel gyarapította a Petőfiről szóló irodalmat: „Nyilvános helyen keveset látták Pápán léte alatt; könyvei közt volt vagy írt, de keveset tanult. Midőn tavasszal majd az egész ifjúság kint volt a Gróf téren labdázni 30-40 csoportban, ott ritkán láttuk; legfeljebb egy könyvet vett a hóna alá, s ment ki a szabadba; télen pedig Petries laktársával többnyire a szobában volt, vagy azzal sétált, akit nagyon szeretett; s még néhány bizalmas emberével. ”- Milyen tanuló volt Petőfi Pápán? - kérdezik gyakran a gyermekek és a felnőttek a beavatottaktól. Nem szabad szépíteni a dolgot, nem volt igazán jó, szorgalmas diák, s akárcsak száz évvel később Nagy László, ő sem szerette a matematika tudományát. A humán tárgyak és az idegen nyelvek óráin jól érezte magát, figyelt a tanár szavára, de a reáltárgyak gyötrelmet jelentettek számára. Jól érzékelteti ezt Kozma Andor verses Petőfi-életrajzának egyik szakasza: „Az iskolapadban a humani órák Lekötik figyelmét, hallgatva tanul, Am az oázisra számtan s mértan órák Következnek mindig múlhatatlanul. Ezek mint a számum a homokot szórják, S szám - s szög - Szaharában sohasem boldogul, S fáradt esze szinte imádkozva, várva Eped a pedellus csöngettyű-szavára. ’’ Mint Kozma Andor említi, valóban kedvelte a humán tudományokat, azokban olyan rendszerességgel, mint ezt diáktársa, a ,Jámbor”-nak becézett Jókai Mór tette, ezekből sem tanult. Van olyan adatunk, mely szerint előfordult, hogy a történelemből sem tudott felelni Bocsor István professzornál. Ahogy teltek a hónapok, úgy oldódott fel a diák Petrovics Sándorban az idegenkedés az iskolatársaival szemben. Részt vett a diákcsínyekben is. Sárközy Miklós kiadatlan levelében jóízű történetként találunk, melynek rövid tartalma a következő: Egy alkalommal Petőfi javaslatára a Kollégium udvarába tévedt szamarat a diákok bevitték 694
