Lapok Pápa Történetéből, 2009
2009 / 2. szám - Huszár János: Petőfi Pápán
Czibor professzor órájára, ők pedig eltávoztak. A tanár legközelebbi óráján, mikor a diákok kemény megtorlást vártak, csak ennyit mondott: „Mivel az urak közül tegnap csak egy jelent meg, ott folytatom, ahol tegnapelőtt abbahagytam.” Kétségtelen, hogy Petőfi Pápán legboldogabb perceit az önképzőkörben tölti: „Édes örömmel függök serdülő Képzőtársaságunk növekedésén, s az valóban növekedik is” - írja egyik levelében. Bár hetenként kétszer van foglalkozás, valamilyen formában szinte mindig szerepel. Egymás után nyújtja be verseit, fordításait, szívesen vállalkozik költemények előadására, de bírálatban ritkán vesz részt. Az alkotás láza nemcsak őt keríti hatalmába, hanem társait, Jókait és Orlay Petries Somát is. Erről Jókai Mór így vall: „Minket is megragadott ez a szent őrültség, amit az udvarias világ költészetnek nevez; Pápán voltunk, diákok voltunk, mi magunk is alkottunk magunknak tudós társaságot... neveztük mi az illő szerénységgel Képzőtársulatnak... ” Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a két nagy szellem, Petőfi és Jókai között kialakuló kapcsolat a Képzőtársaság ülésein vált barátsággá annyira, hogy a fiatal komáromi diák mindennapos vendége lett a Főiskola utcai kis házának. Erről maga Jókai három évtized múlva így tesz bizonyságot: „A pápai nagy Kollégium mellett volt egy kicsiny ház, abban egy még kisebb fehér szoba. Ennek a háznak kis szobájában szokott összejönni azelőtt sok, sok esztendővel három diák, kiknek kicsiny volt ez az egész világ. Az egyik Orlay Soma, a másik Petőfi Sándor, a harmadik én voltam. ”- Járt-e Petőfi is Jókai lakásán? - teszi fel a kérdést egyik-másik irodalomtörténész, és nemmel válaszol, pedig a szájhagyomány igent mond rá. Mi inkább Kakasékra hallgassunk, akik módos házukban pontosan szemben laktak Jókai szálláshelyével. Ők többször látták bemenni Petőfit a Klára-házba Jókaihoz. Egy ilyen jelenetet Dienes András meg is örökített a „Legendák Petőfije” című könyvében úgy, ahogy azt Zsuzsanna nagynénje serdülőkori élményét tolmácsolva Kakas Irén nyugdíjas tanítónő elmesélte. A Petőfivel kapcsolatos idegenkedés a diáktársakban akkor oldódott fel teljesen, mikor első költeménye, „A borozó” nyomtatásban megjelent. Nemcsak neki szerzett ez tekintélyt, hanem az egyesek által gúnyolt Képzőtársaságnak is. A siker hatását jól érzékelteti az iskolatárs Zilahy Károly emlékezése: „Bajza és Vörösmarty, az Atheneum szerkesztői nagyon megválogatták, amit kiadtak, ennél fogva „A borozó” megjelenése nemcsak a háromtagú kis körre - de az egész önképző társulatra nézve valóságos diadal volt. Nem nevezték többé képzelődő társaságnak, hanem rejtett tisztelettel nézték...” Pápán az 1840-es években rendszeresen megjelentek színtársulatok, s a Griff Szálló nagytermében előadásokat tartottak. Természetesen a nagydiákok is ott szorongtak a nézőtéren. Nem hiányozhatott közülük Petőfi Sándor sem, akinek szívét lángra gyújtotta az egyik színésznő, Szatmériné. A szerelem tüze hamar ellobbant. Mikor a Griff Szálló folyosóján az imádott nőt csúnya veszekedés közepette találta egy másik színésznővel, máris kiábrándult. E kis kaland emlékét a „Szín és való” című költemény őrzi. Voltak ennél veszedelmesebb kalandjai is a költőnek Pápán. Ezekről az aggódó unokatestvér, Petries Soma számol be rosszallóan. 1842 nyarán napfogyatkozás volt, ezt megcsodálták a diákok is. Petőfi pedig megfogadta, hogy addig néz a napba, míg annak korongja el nem tűnik a hold mögött. Meg is tette, s ettől úgy elvakult, hogy karonfogva kellett hazavezetni. Ettől kezdve bal szemével rosszul is látott. Egy másik alkalommal csaknem a Tapolcába fulladt fürdőzés közben könnyelműsége miatt a Fekete malomnál. Társainak kellett kimenteni. E két epizódot a szájhagyomány is megőrizte Pápán más történetekékkel együtt. Egyebek mellett elmondták az emlékezők, hogy mikor a diák Petőfinek tapintatos módon cipőt akartak adni idősebb társai, ő ezt nemcsak gorombán visszautasította, de a cipőket hozzá is vágta az adományozókhoz. Legendák szólnak arról, hogyan mulatott barátaival a Kollégium közelében levő Három Rózsa vendéglőben, és az egyszerű emberekkel a Hódoska nevű csárdában, mely akkor távol esett a várostól. Elbűvölő a pápai csizmák története, ez igazi találékony népmeséi hősként szerepelteti a költőt. Arról is megemlékezik a hagyomány, hogy az iskola börtönét, a rácsos ajtajú karcért is megjárta Petőfi. Egynapos fogságát vígan töltötte négy társával ott bent, színdarabot szerzett és rendezett, s ennek szereposztását a fehérre meszelt falon .megörökítette. Ez a kis epizód Kozma Andor verses regényében így szerepel: „A karcerrel teljes vigasza Sándornak, Egy dutyiban kapnak öten egy napot, A színészek úgyis tova vándorolnak, Már komédiát a vidám öt csap ott. Sándor volt színész és mestere a tolinak, 695
