Lapok Pápa Történetéből, 2009
2009 / 6. szám - Zsuppán István: A „ Jézus napi” földrengés Pápán 1810-ben, és annak következményei
mondá szavait, karon ragada apám, ölébe kapott, s szaladt velem az ajtó felé:- Az istenért, földindulás! - úgymond. - Gyertek, utánam, mert nyakunkra szakad ez a rongy ház! Anyám kis Ágnes húgomat kapá ölébe, Bábi néném Náncsi húgomat hurcolván maga után, a benyílóból a két segédek és az inas rohanának kifelé; egymást űzve tódultunk ki a konyhába. A konyhaajtón már nem értünk rá kimenni. Azon pillanatban, melyben mi, szaladt ki az első szobából a házigazda is minden hozzátartozan- dóival, és mindnyájan a konyhaajtó előtt állapodánk meg. Felettünk a háztető ropo- gott-retyegett; az utcáról egy csattanás inkább, mint zuhanás visszaborzaszta bennünket, s egy lépést sem merve tenni, egy csoportra tolakodánk, és vártuk szerencsétlen kimúltunkat. Egyszerre halotti csend uralkodott... és talán két perc múlva több emberek zsibongása hallatszott az utcáról befelé. Apám engem leeresztett öléből, s anyámnak nyújtá kezemet, mondván:- No csak, ne féljetek, már mindennek vége van, túl vagyunk a veszedelmen. Menjetek be nyugodtan a szobába, majd én kimegyek az utcára, megtudni, mi okozta azt a nagy csattanást. Apám ki az utcára - mi félve a szobába mentünk, és vártuk majd ötét, majd új mozgását a háznak. Kis félóra múlhatott el, mire apám belépett közibénk a szobába, és a hidegtől rázattatva a kályha mellé sietett.- Nem is gondolnád, annyok - úgymond -, mi okozta ama nagy zuhanást...- Legfellebb valamelyik közel lévő felház omlott össze - mond anyám -, egyebet nem gondolhatok.- A plébániatemplomnak mind a két tornyairól a keresztek estek le! - mond apám felkiáltva. - Ott fekszik mind a kettő összezúzva a templom előtt.- Lehetetlen! - felkiált anyám csodálkozva, és kezeit összecsapva.- De úgy van biz az; s talán a fél város lakosai ott állnak a templom körül, és csodálva bámulják a különös történetet. Beszélgetés közben lecsendesedett félelmünk, anyám betálalta vacsoránkat, és nyugodtan ettünk: vacsora után lefekteté- nek bennünket szülőink, ők pedig, mint mondták, még fenn virrasztottak éjfélig. Másnap beszélték szülőink, hogy midőn mi már aludtunk, még kétszer meghintált bennünket a föld - egyszer 8 órakor, másodszor 10-kor. Csakhogy nem olyan nagy mértékben, mint először.” Ma már csak elképzelni tudjuk a Móriárok alóli földrengés kipattanásának hatását és következményeit itt a Bakony alján. A földlökések nagysága talán hatoshetes erősségű lehetett a Richter-skála szerint. Ez a fokozat már elég lehetett a hetven méter magasban álló keresztek letöréséhez, de kevés a tornyok leomlásához. A Nagytemplomon a mai napig nem találni a földrengésre utaló elváltozásokat és nyomokat. Ez köszönhető annak a vastag folyami hordaléknak, amelyre épült, no meg a kitűnő fellneri tervezésnek és kivitelezésnek. (1945-ben még egy bombatalálatot is kibírt a nyugati torony). De kövessük figyelemmel a keresztektől és villámhárítóktól megfosztott tornyok sorsát! A pápai plébánia történetét, a vaskos és nehéz kötetet, 1813-ban magával vitte Magyarász József plébános Somogyvárra, majd Sopronba, ahonnét csak a halálát követően, 1850-ben tért vissza Pápára. Szerencsére egy jó tollú írni szerető és tudó pap jegyezte fel az eltelt harminchét év történéseit, a reformkorról és a szabadságharcról. Neve: Plosszer Ferenc (1815-1877). Plosszer káplán a visszaemlékezéseket a szemtanúk elbeszéléseiből rekonstruálta. Mivel a visszaemlékezések kopnak és változnak, nekünk kell azokat újragondolni. A leírtak nagy hiányossága a nevek és a dátumok elhagyása. így aztán csak sejtéseink lehetnek róluk. Nem tudjuk például, hogy meddig voltak a tornyok keresztek és villámhárítók nélkül, valamint az „utas kalandor” nevéről, munkadíjáról sem értesülhetünk a visszaemlékezésekből. Nagyon feszült lehetett az uradalom és az egyház vezetőinek idegállapota a vil710
