Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 6. szám - Huszár Jánosné Sülé Rózsa:Az én huszadik századom
ikerpavilon mindegyike más-más színre volt festve. A téli fehérségben különösen remekül mutattak ezek a vidám színek. A beosztás a következő volt. Az előtérben az egész falat elborító polc szolgált a gyermekek holmijainak elhelyezésére. A sarokban ruhafogas állt a kabátok számára. Emlékszem arra is, hogy első fizetéskor harminc pengőt kaptam. Ez nem volt sok, de teljes ellátásban részesültünk mi is, mint a gyerekek. Szerencsére még abban az évben megkaptam a tanítói kinevezést. Kényelmes életet éltünk, sok szabadidőnk volt. Könyveket olvastunk, hímeztünk. Sok szép népi hímzésemet még ma is őrzöm abból az időből. Ekkor tanultam meg könyvek segítségével a gyorsírást és a gépelést. A nyári hónapokban háromhetes turnusokban láttuk vendégül a pesti szegény munkásgyerekeket. Farkasgyepűn kívül más üdülőhelyei is voltak a Gyermekvédő Ligának. Én 1941-ben a tündéri szép zebegényi telepen töltöttem a nyarat a 60-80 fős gyerekcsoport vezetőjeként. A hegyoldalon ma is áll a soktornyú faépület, melyben táboroztunk. Ez dohánypavilonként szolgált a millenniumi kiállításon. Két nyáron Marosvásárhelyre küldtek üdültetés megszervezésére. 1942-ben a marossárpataki Teleki-kastélyban éltem át egy feledhetetlen nyarat hatvan vásárhelyi gyerekkel. Az egyemeletes, kedves kis kastély körül nagy kiterjedésű, de elhanyagolt park terült el. Egy patak folyt rajta keresztül, ennek egy részét egy kis medencévé képezték ki. Itt fürödtünk a meleg nyári napokon a gyerekekkel együtt. Olyan jól éreztük magunkat, hogy még ebédhez is nehezen tudtuk őket összeszedni. 1943-ban a meggyesfalvi emeletes iskolában üdültettem hatvan szegény gyermeket. A második világháború kitörése után egyre nehezebb anyagi körülmények között éltünk Farkasgyepűn. Mégis szerettünk ott lenni, szerettünk együtt lenni kedves, ragaszkodó tanítványainkkal. 1944 tavaszán derült égből villámcsapásként ért bennünket a honvédség felhívása, hogy két héten belül adjuk át nekik üresen a telepet. Az alkalmazottak és a környező falvakból szerződtetett napszámosok óriási erőfeszítéssel, nagy sietséggel csomagoltak. Szállítóeszközként a katonaságtól kaptunk néhány teherautót. Ezekkel fuvarozták le a berendezést a Gyermekvédő Liga balatonsza- badi telephelyére. Engem 1944 nyarán a Szentendreiszigeten fekvő Horányba küldtek. Az ötszáz férőhelyes üdülőben kétszáz gyermekkel aggodalom, szorongás közepette éltünk. Budapesthez közel voltunk, a légitámadások alkalmával láttuk a Sztá- lin-gyertyák fényeit a főváros fölött, hallottuk a bombák robbanását. Szeptember végén felszámoltuk az üdülőt. Én is bekerültem Budapestre, ahol a Gyermekvédő Liga egy Izabella utcai ötszobás polgári lakást rendezett be átmeneti otthonnak, menekült családok gyermekei számára. Itt viszonylag biztonságban voltak a gyerekek, de naponta kétszer, háromszor le kellett mennünk a pincébe a légiriadó miatt. Átéltünk a Margit-híd felrobbanását is. 1944. december 20-án ültem vonatra, s nagy kerülővel, kétnapos utazás után értem el Pápára. A következő három hónap szüleim mellett a rettegés és nélkülözés jegyében telt el. Gyakran kirendeltek havat lapátolni, lövészárkokat ásni. A halálfélelmet igazán március 22-én és 25-én a város bombázásakor éltük át. 1945. március végén iszonyú megpróbáltatást jelentett számunkra a szovjet csapatok megérkezése. Kevés jóindulatot és sok brutalitást tapasztaltunk tőlük. 681
