Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 6. szám - Huszár Jánosné Sülé Rózsa:Az én huszadik századom
Lakásunk nagy részét lefoglalták, nekem pedig napról-napra robotra kellett mennem az iskolákban létesített hadikórházakba. Víz, világítás akkor még nem volt, s így teljesítettünk 24 órás szolgálatot nehéz sebesültek között a bűzös kórtermekben. Fokozta a nehézséget, hogy a sebesültek nyelvét sem értettük. Szörnyű volt látni az amputáltak és a lángszóróktól megégettek szenvedését, s tapasztalni a halál állandó jelenlétét. Hogy mindettől megmeneküljek, a közben Pápára érkező 1. honvéd hadosztály parancsnokságán gyors- és gépírói munkát vállaltam. 1946. január l-jével beosztott állami tanítóként a Pápai Református Elemi Iskolához kerültem, mely a következő években általános iskolává alakult át. Itt nagyon jól éreztem magamat, a kis létszámú osztályokban eredményesen taníthattam saját készítésű szemléltető tablók segítségével. Ekkor mentem férjhez egyik itt tanító kollégámhoz, Huszár Jánoshoz. Bár a Református Kollégium szervezetéhez tartoztunk, az államosítás bennünket is érintett. 1948-ban az akkor létesített III. számú Általános Iskolához osztottak be. Ott egy évig tanítottam, majd 1949-ben az Állami Tanítóképző Intézet gyakorlóiskolájához neveztek ki tanítónak. Közben különös dolgok történtek velem. Tapolcafőn volt néhány hold földje édesanyámnak. 1949-ben már ezt senki sem vette bérbe még ingyen sem. Ekkor ugyanis a használt föld nagyságával nőtt a gazdák terhe, a beszolgáltatandó termény mennyisége, mely egyébként is szinte elviselhetetlen volt. A község vezetőitől kemény hangú leveleket kaptunk. Felszólítottak bennünket, hogy műveljük meg a földet, mert különben a termelés szabotálása miatt súlyos büntetésben részesülünk. Felszántottuk, beültettük kukoricával, s bár már ekkor gyereket vártam, nyáron kerékpáron kijártunk kapálni. A következő évben nem volt más lehetőségünk, mint átadni a földet az államnak. Fel- szántattuk, elvettettük, miután csak így vették át, majd ellenszolgáltatás nélkül s felajánlottuk. így is csak nagy nehézségek árán egy barátunk jóindulatú segítségét felhasználva sikerült megszabadulnunk a számunkra kedves földterülettől. Más kellemetlenség is ért bennünket. Egy napon egy tűzoltó és a párt megbízottja jött a padlást ellenőrizni. A vizsgálódás nem tűzrendészed szempontból történt, terményt, gabonát kerestek. Találtak is a régi bérletből származó búzából mintegy harminc kilogrammot. Goromba kioktatás kíséretében ezt felseperték és elszállították. Még örülnünk kellett, hogy nem büntettek meg bennünket. Minderről természetesen az iskolában semmit sem tudtak, mert munkámat maradéktalanul elvégeztem. A Tanítóképző Intézetben komoly munka várt ránk a gyakorló iskolában. Nemcsak a ránk bízott osztály tanítása volt a feladatunk, de a tanítónövendékeket is mi készítettük fel a nevelő-oktató munkára... Az iskola vezetője kiváló ember volt, a párton kívüli dr. Csoknyay József, aki okosan, céltudatosan irányította a nagyon tehetséges testületet. A többségében faluról érkező, általában szegény sorsú tanulók jó szellemű közösséget képeztek. Nem volt fényes ballagás, a tanítónövendékek jelentős része egyetlen bakancsát kifényesítve, édesapja ünneplőruháját magára véve készült a diákélettől búcsúzásra, s egyetlen szál szegfű jelezte az alkalom ünnepélyességét. Mindenben ez az egyszerűség dominált. Pedig nem volt könnyű dolgom, hiszen ekkor születtek gyermekeim, ekkor temettem el szüléimét, s a házi munkák is többségében rám hárultak. Emellett még kertünk is volt, annak megművelése szintén időt igényelt. 682
