Lapok Pápa Történetéből, 2008
2008 / 6. szám - Huszár Jánosné Sülé Rózsa:Az én huszadik századom
ez eszéki hídon jött át a szerelvény úgy, hogy hátulról két mozdony tolta a kocsikat a híd közepéig, ott magyarországi oldalról rákapcsoltak két másik mozdonyt, így haladtunk tovább. Az út hosz- szú ideig tartott, sokszor egy-egy hétig is álltunk egy-egy állomáson. Áprilisban érkeztünk Pápára. Itt még hetekig éltünk igen nyomorúságos körülmények között a vagonokban, mire lakást kaptunk a vasútállomás közelében a műtrágyagyár egyik mesterlakásában. Közel egy évtizedig laktunk itt. Pápán a Dunántúli Református Egyházkerület Nőnevelő Intézetébe jártam iskolába, itt végeztem az elemit, majd a polgári négy osztályát és az ötéves tanítóképzőt. Mind a tizenhárom év alatt fizettünk tandíjat, pedig kitűnő és jeles eredményű tanuló voltam. Az iskolában szigorú valláserkölcsi nevelést kaptunk, népünkhöz és hazánkhoz hű tanítónőkké neveltek bennünket. Szerencsére voltak olyan nevelőink, akikre most, életem vége felé is nagy tisztelettel tudok visszaemlékezni. A húszas években Pápán az emberek többsége szegénységben élt, szinte mindenki érezte a trianoni béke bénító hatását. Mi nem nélkülöztünk, mert ebben a korban a vasutasok fizetéséből tisztességesen meg lehetett élni. Igaz, a takarékosság nálunk természetes életelv volt. 1928-ban édesapám kölcsönök segítségével házépítésbe fogott. Ennek és a magas kamatoknak a terhét egy teljes évtizedig viseltük. Ettől kezdve saját kertes házunkban élünk Pápán, a Kertvárosban. 1936 júniusában végeztem el a tanítóképzőt. Nagy örömömre szolgált, hogy a legjobban tanító növendék számára létesített alapítvány díját ebben az évben én kaptam meg. Ezekben az időkben komoly értelmiségi munkanélküliség volt az országban. A frissen végzetteknek szinte lehetetlen volt elhelyezkedni. így egyesek szellemi ínségmunkát vállaltak, mások nevelőnőnek mentek, katonának behívott tanítókat helyettesítettek. Én otthon maradtam szüleimnél. Varrni tanultam és a háztartásban segédkeztem. 1938 márciusában aztán a pápai református lelkész segítségével állást kaptam Farkasgyepűn a Frigyes főhercegről elnevezett erdei iskolában. Farkasgyepű 22 kilométerre fekszik városunktól. A Pápa és Veszprém között közlekedő autóbusszal már akkoriban könnyen el lehetett érni. Az erdei iskola az Országos Gyermekvédő Liga tulajdonában és kezelésében volt. A Liga jól szervezett társadalmi intézményként működött. Az akkori tehetős emberek segítették. Emellett állami támogatásban is részesült. A farkasgyepűi intézet kettős feladatot látott el: szeptembertől május végéig erdei iskola volt 120 fős tanulólétszámmal, nyáron pedig üdülőtábor. Itt év közben tébécés gyerekeket gyógyítottak. Jó részük állami gondozott volt, főleg az Alföldről kerültek ide. A gyermekek mellett védőnők és tanítónők dolgoztak. Engem először védőnőként alkalmaztak. Tulajdonképpen anyahelyettesi feladat volt a miénk. Az iskolai oktatáson kívüli időt töltöttük a gyerekekkel. Sétáltunk, kirándultunk velük, elkísértük őket a fekvőcsamokba. együtt voltunk velük ebédnél, vacsoránál. Segítettünk nekik a levelezésben, meghallgattuk gondjaikat, bánatukat és próbáltunk segíteni nekik abban, amit tudtunk. Hogy mennyire anyahelyettesi munka volt ez, arra jellemző, hogy a gyerekek pamutharisnyáit is nekünk kellett stoppolnunk. Nagyon jól éreztük magunkat a gyerekekkel, meleg rokon- szenv alakult ki köztünk. Télen, nyáron igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni - ez orvosi szempontból is fontos volt. Aludni és tanulni a pavilonokba mentünk. A tíz 680
