Lapok Pápa Történetéből, 2007
2007 / 2. szám - Horváth László:Felsővárosi emlékek Életem és kortörténet az 1940-es, ’50-es évekből
A Legeltető Társulat feladatai: a közös marha és disznó legelő fenntartása, a pásztorház és melléképületeinek fenntartása, a pásztorok szerződtetése és munkájuk felügyelete, a törzskönyvezett apaállatok beszerzése, ellátása és a felsorolt tevékenységek adminisztratív kiszolgálása. A társulat élén öttagú vezetőség állt az elnök vezetésével. A vezetőséget a közgyűlés választotta általában öt év időtartamra. A közgyűlést általában egy évben két alkalommal tartották meg - év elején, amikor beszámoltak az előző évi tevékenységről és ismertették a jövő évi feladatokat, valamint évközben, félév környékén. Ha valami váratlan, nagyobb horderejű esemény történt, akkor az elnök rendkívüli közgyűlést hívott össze. Az utolsó vezetőség tagjai Mészáros József, Fejes Pál, Németh Mihály, Fejes Móric és Horváth László voltak. A pásztorház a Felsőhosszú utca jobb oldalán, az utolsó telken állt, mely két lakást (a disznó- és a marhapásztorét), istállót a bikáknak, ólat a kan disznónak és a takarmány tárolásához szükséges helyiséget foglalta magába. A pásztorokat egy évre szerződtették, és az alapbérük a Szent Györgytől Szent Mihály napjáig tartó legeltetési időre járt. Ha az időjárás lehetővé tette, hogy ennél hosszabb ideig kint legyenek az állatokkal, ezért külön juttatás járt a ledolgozott időtől függően. Feladataik közé tartozott az apaállatok gondozása és a fedeztetés is. A bérezésük eléggé bonyolult volt, mert egy része természetbeni juttatásból állt - lakás, tüzelő, élelmiszer (liszt, krumpli, cukor, zsír) — ezen kívül pénzbeni juttatásban is részesültek. A naptári év lejártával, ha a felek kölcsönösen meg voltak elégedve, akkor újabb egy évre meghosz- szabbították a szerződést, ha nem, akkor új pásztort, illetve munkahelyet kerestek. Erre azonban ritkán került sor, mert általában több évig, sőt egy Blaskó nevű pásztor évtizedekig szolgálta a gazdákat. A legtöbbnek népes családja és néhány az őrzést, a terelést segítő betanított pásztorkutyája is volt. Az apaállatok beszerzéséhez az állam is hozzájárult, és csak törzskönyvezett, fajtatiszta állatot lehetett tartani. Emlékezetem szerint a bikák magyar tarkák és szimentáli- ak voltak, a kandisznó korábban mangalica, utoljára yorkshire-i fajta volt. A fedeztetést az apaállatokkal a pénztárosnál kiállított nyugtának a pásztorháznál történő felmutatásával lehetett igénybe venni. Az 1950-es évek elején a győri út bal oldalán lévő közös legelőre 100-120 db szarvasmarhát és kb. ugyanennyi disznót hajtottak ki naponta. Reggel, kihajtáskor a disznópásztor kürttel, a tehénpásztor a karikás ostor pattogta- tásával jelezte a gazdáknak, hogy engedjék ki állataikat az utcára. A legelő közös tulajdonban volt és kora tavasszal a kihajtás megkezdése előtt a résztulajdonosoknak 1- 2 munkanapot kellett dolgozni a legelő karbantartásán, ami zömmel gyomirtásból állt. A legeltetést igénybe vevők minden állat után darabonként éves őrzési díjat fizettek. Aki nem volt a közös legelő résztulajdonosa, annak még fűbért is fizetnie kellett. A felnőtt állat után többet, a növendék után kevesebb díjat fizettek. Az éves díjat általában két egyenlő részben rótták le a gazdák. A társulat vezetősége tevékenységét társadalmi munkában látta el, s csak a dologi kiadásaikat térítették meg. Megtiszteltetésnek számított, ha valakit megválasztottak valamilyen funkcióra. A közgyűléseket a Felsővárosi Olvasókör helyiségeiben tartották, s mindig vasárnap délelőtt - ami persze nem egy esetben du. 2-3 óráig is eltartott. A Társulatot 1958-ban a termelőszövetkezetek megalakulásával jogutód nélkül megszüntették, s vagyonát a Táncsics Tsz-re ruházták. *** A Felsővárosi Géptársulás a cséplőgépek elterjedése idején alakulhatott a XIX. század végén. Ennek az első cséplőgépnek a meghajtása még gőzgéppel történt. Később az 1930-as években a gőzgépet felváltotta a villamos árammal történő üzemeltetés. 1940-ben a Társulás egy korszerű, nagy teljesítményű EMAG gyártmányú cséplőgépet vásárolt, amit ekkor még villanyárammal működtettek. Ez azonban csak részben felet meg a kor követelményeinek, mert a gép vontatása sem volt könnyű állati 618
