Lapok Pápa Történetéből, 2007

2007 / 3. szám - Elnöki megnyító beszéd

kezünket és valljuk meg, hogy ezen a téren nagyon-nagyon sok még a teendő. Tulajdonképpen azt a képet mutatja a mi protestáns egyházunk is, mint ebben is tükre a magyar nemzet történelmének, amelyet a magyar nemzet történelme sokáig mutatott. Évszázadokon keresztül a lét és nemlét küzdelme, az élethalálharc vette igénybe összes erőinket. Ebben a nagy és dicső korszakban le kellett mondanunk a produktív munka mindennapi kötelességeinek teljesítéséről s a nagy veszélyek elleni nagy küzdelmek leszoktattak a produktív munkálkodásról, a csemetéket ápoló, gondozó kertész zajtalan, csendes munkásságáról; és midőn bekövetkezett a nyugalom, a biztonság, a béke korszaka, talán nagyon későn fogtunk hozzá a kertésznek ehhez a gondos, ápoló munkájához, talán a mulasztás vádja terhelhet minket e téren.

Pedig a mi híveinkben olyan erkölcsi erő, egyházunkhoz való olyan életerős, benső ragaszkodás lakozik, hogy ezt a megbecsülhetetlen erőt parlagon hagynunk nem szabad; művelnünk, fejlesztenünk kell, hogy az a protestáns önérzet, amely megvan, ha szunnyadozva is, a magyar protestáns hívek egész tömegében, ez a protestáns önérzet ne felekezeties türelmetlenségben nyilatkozzék meg, hanem az egyházunk javára, a mindnyájunk lelki békéje, lelki gondozása javára kifejtett üdvös, produktív tevékenységben hozza meg áldásos gyümölcsét. És ha ezen a téren mindnyájan, ki-ki a maga körében, a mindennapi élet kis és nagy feladatainak megoldása közepette szakadatlanul teljesítjük kötelességeinket: meg fogjuk látni, hogy milyen hatalmas élő, ható erővé válik az a vallásos érzület, amely, ismétlem, egyházunknak rendelkezésére áll.

Fejlesszük és szervezzük tehát az erőt, de egyúttal egyesítsük is. Egyesítsük először saját egyházunk erejét. És itt méltóztassanak nekem megengedni, lehetetlen bizonyos el- szomorodással nem utalnom arra a jelenségre, hogy éppen akkor, amidőn mindjobban és jobban kezdjük a kívülről újból ránk nehezedő nyomást érezni, éppen akkor, amidőn talán napról-napra világosabban kezd meglátszani, minő hatalmas ellenfelek támadásainak vagyunk kitéve, éppen akkor látjuk ismét az egyenetlenség, a torzsalkodás, az elégedetlenség, az izgatás káros, veszélyes jelenségeit híveink között mindjobban elterjedni. És engedjék meg nekem azt a kérdést: vajon csakugyan szolgálatot teszíink-e egyházunknak akkor, ha személyi és tárgyi kérdésekben a visszavonásnak, az egyenetlenségnek, az izgalomnak, az elégedetlenségnek a magvát hintjük el, ahelyett, hogy egyesülni igyekeznénk és összes erőinket egyesítve, vállvetve igyekeznénk megküzdeni ellenségeinkkel?

Én bizonyára nemcsak nem vagyok türelmetlen a kritika iránt, sőt a szabadság éltető elemének tartom a vitatkozást, a kritikát, a vélemények teljesen szabad megnyilvánulását, de méltóztassanak nekem megengedni: törvény, törvényes rendelkezések, törvényes hatóságok intézkedései, eljárásai olyan modorban, olyan hangon, olyan szellemben tétetnek sokszor kritika tárgyává, hogy valóban elszomorodva kell magamtól kérdeznem: hát mi egy szellemi anarhia örvényébe akarunk elsüllyedni éppen most, amidőn egy katonailag fegyelmezett és szervezett ellenfél támadásaival kell megküzdenünk?

Főtiszteletű Közgyűlés! A szabadság abban rejlik, hogy részt vegyünk a törvények megalkotásában és az önkormányzat terén részt vegyünk a törvények alkalmazásában is; de azután a saját közreműködésünkkel alkotott és alkalmazott törvényt tisztelnünk kell, mert saját magunkat becsüljük meg és saját erőinket fokozzuk és juttatjuk érvényre, ha meghajtunk az így megalkotott törvények és törvényes intézkedések előtt. És ismétlem, mindnyájunknak, akik látjuk a veszélyeket, amelyekkel szemben állunk , akik érezzük, hogy e veszélyekkel szemben kellőleg szervezett, kellő lelki egységben egyesült protestantizmus állhatja meg sikerrel a helyét: mindnyájunknak kötelességünk őrködni afelett, hogy ez a szellemi anarhia, amelyre bátor voltam ráutalni, el ne harapózzék közöttünk, hogy a törvény és a törvényes hatóság iránti köteles tisztelet híveink lelkében további megingást ne szenvedjen.

De a magunk erején kívül szükségünk van - amint szükségünk volt a múltban - az egész szabadságszerető, felvilágosodott ma622