Lapok Pápa Történetéből, 2007

2007 / 3. szám - Elnöki megnyító beszéd

kezünket és valljuk meg, hogy ezen a téren nagyon-nagyon sok még a teendő. Tulajdon­képpen azt a képet mutatja a mi protestáns egyházunk is, mint ebben is tükre a magyar nemzet történelmének, amelyet a magyar nemzet történelme sokáig mutatott. Évszá­zadokon keresztül a lét és nemlét küzdelme, az élethalálharc vette igénybe összes erőin­ket. Ebben a nagy és dicső korszakban le kellett mondanunk a produktív munka min­dennapi kötelességeinek teljesítéséről s a nagy veszélyek elleni nagy küzdelmek le­szoktattak a produktív munkálkodásról, a csemetéket ápoló, gondozó kertész zajtalan, csendes munkásságáról; és midőn bekövet­kezett a nyugalom, a biztonság, a béke kor­szaka, talán nagyon későn fogtunk hozzá a kertésznek ehhez a gondos, ápoló munkájá­hoz, talán a mulasztás vádja terhelhet minket e téren. Pedig a mi híveinkben olyan erkölcsi erő, egyházunkhoz való olyan életerős, benső ragaszkodás lakozik, hogy ezt a megbecsül­hetetlen erőt parlagon hagynunk nem szabad; művelnünk, fejlesztenünk kell, hogy az a protestáns önérzet, amely megvan, ha szunnyadozva is, a magyar protestáns hívek egész tömegében, ez a protestáns önérzet ne felekezeties türelmetlenségben nyilatkozzék meg, hanem az egyházunk javára, a mind­nyájunk lelki békéje, lelki gondozása javára kifejtett üdvös, produktív tevékenységben hozza meg áldásos gyümölcsét. És ha ezen a téren mindnyájan, ki-ki a maga körében, a mindennapi élet kis és nagy feladatainak megoldása közepette szakadatlanul teljesít­jük kötelességeinket: meg fogjuk látni, hogy milyen hatalmas élő, ható erővé válik az a vallásos érzület, amely, ismétlem, egyhá­zunknak rendelkezésére áll. Fejlesszük és szervezzük tehát az erőt, de egyúttal egyesítsük is. Egyesítsük először saját egyházunk erejét. És itt méltóztassanak nekem megengedni, lehetetlen bizonyos el- szomorodással nem utalnom arra a jelenség­re, hogy éppen akkor, amidőn mindjobban és jobban kezdjük a kívülről újból ránk neheze­dő nyomást érezni, éppen akkor, amidőn ta­lán napról-napra világosabban kezd meglát­szani, minő hatalmas ellenfelek támadásai­nak vagyunk kitéve, éppen akkor látjuk ismét az egyenetlenség, a torzsalkodás, az elége­detlenség, az izgatás káros, veszélyes jelen­ségeit híveink között mindjobban elterjedni. És engedjék meg nekem azt a kérdést: vajon csakugyan szolgálatot teszíink-e egyházunk­nak akkor, ha személyi és tárgyi kérdésekben a visszavonásnak, az egyenetlenségnek, az izgalomnak, az elégedetlenségnek a magvát hintjük el, ahelyett, hogy egyesülni igyekez­nénk és összes erőinket egyesítve, vállvetve igyekeznénk megküzdeni ellenségeinkkel? Én bizonyára nemcsak nem vagyok türel­metlen a kritika iránt, sőt a szabadság éltető elemének tartom a vitatkozást, a kritikát, a vélemények teljesen szabad megnyilvánulá­sát, de méltóztassanak nekem megengedni: törvény, törvényes rendelkezések, törvényes hatóságok intézkedései, eljárásai olyan mo­dorban, olyan hangon, olyan szellemben té­tetnek sokszor kritika tárgyává, hogy valóban elszomorodva kell magamtól kérdeznem: hát mi egy szellemi anarhia örvényébe akarunk elsüllyedni éppen most, amidőn egy katonai­lag fegyelmezett és szervezett ellenfél táma­dásaival kell megküzdenünk? Főtiszteletű Közgyűlés! A szabadság ab­ban rejlik, hogy részt vegyünk a törvények megalkotásában és az önkormányzat terén részt vegyünk a törvények alkalmazásában is; de azután a saját közreműködésünkkel alkotott és alkalmazott törvényt tisztelnünk kell, mert saját magunkat becsüljük meg és saját erőinket fokozzuk és juttatjuk érvényre, ha meghajtunk az így megalkotott törvények és törvényes intézkedések előtt. És ismétlem, mindnyájunknak, akik látjuk a veszélyeket, amelyekkel szemben állunk , akik érezzük, hogy e veszélyekkel szemben kellőleg szer­vezett, kellő lelki egységben egyesült protes­tantizmus állhatja meg sikerrel a helyét: mindnyájunknak kötelességünk őrködni afe­lett, hogy ez a szellemi anarhia, amelyre bá­tor voltam ráutalni, el ne harapózzék közöt­tünk, hogy a törvény és a törvényes hatóság iránti köteles tisztelet híveink lelkében to­vábbi megingást ne szenvedjen. De a magunk erején kívül szükségünk van - amint szükségünk volt a múltban - az egész szabadságszerető, felvilágosodott ma­622

Next

/
Oldalképek
Tartalom