Lapok Pápa Történetéből, 2006
2006 / 4. szám - Zsédenyi János: Hűség
Történik 1711 áprilisának végén egy dunántúli faluban 1. RÉSZ A szín a Zsedei-féle nemesi ház ámbitusa. Zsedei Gábor az asztalnál ül, és Tacitust olvas. Éva, a menye lép be kezében a reggelivel ÉVA: Jó reggelt, apámuram! Friss lángost hoztam, fokhagymás. Tessék, egyék! (Megteríti az asztalt) Kenyeret sütünk ma. ZSEDEI: (leteszi a könyvet) Köszönöm, kismenyem. De kevesebb is elég már nekem, vidd csak vissza a felét! ÉVA: Ez csak a fele! A másik fele a rossz hír: az öreg Cinege labancokat látott az éjjel. ZSEDEI: No, már rémeket lát az öreg? Vidd és add neki az okulárémat, hogy igazat lásson! ÉVA: Igaz lehet az, apámuram, mert Gergely is nagy tűz fényét látta az éjjel, pedig az ö szeme még jó. Katus nemzetes asszony, Zsedei felesége lép be, kancsóban bort hoz KATUS: (Éva szavait hallva) Mit lötyögsz itt, lányom? Mit rémisztgeted a beteg ipadat?! Na vidd csak innét a híreidet! Van nekünk más bajunk is, mint a labanc. Éva kimegy ZSEDEI: Mi a baj? Rosszul aludtál, Katám? KATUS: Ezek a gyerekek... György se jött meg a neve napjára tegnap. Eddig mindig megjött. Sütöttem túrós meg mákos rétest, s csak nem jött. Kidobhatom a kutyáknak, mert úgy összeesett már, mint a holt ember. ZSEDEI: Nem a szomszédban harcolnak most. Nem futhat a Felvidékről haza! KATUS: Majd jönne, ha hites felesége lenne itthon! A szerelem nagy úr! Nézze csak a legkisebb fiunkat, Jánost! Itthon is van, meg nincs is. Az éjjel is hajnalban jött haza. ZSEDEI: Nocsak! KATUS: Az Okos Mátyás Julis lánya után koslat. ZSEDEI: (magának) Koslat, koslat... KATUS: (felcsattan) Nem való az a lány nemesemberhez! Beszéljen már a fiunkkal, jó uram! ZSEDEI: Hadd élje világát! Fiatal! Ki tudja, mit hoz a holnap... KATUS: (zsörtölődve) Mit hoz, mit hoz... Bármit hoz is, sosem lesz Okos Mátyásból nemes. A lányából meg még úgyse! (Maga elé mormogx’a) Jobbágy lány lenne a menyem... Ilyen szégyen! ZSEDEI: (megélénkülve) Miért lenne az szégyen? Annál nagyobb szégyen is érhet bennünket: elvehetik tőlünk is a kutyabőrt! Ahogy adták, úgy el is vehetik. (Elgondolkodik) Aztán az is megeshet, hogy Okos Mátyás is kap még. Láttam, hogy harcolt Kaposvár ostrománál... Az ő kardja mentette meg az egyik császári táborszernagyot a janicsár kardjától. Nem adják a kutyabőrt olyan gyorsan! Lehet, hogy cserzés alatt van még, melyre Okos Mátyás nevét írják. Láttam, amint a kancellista felírta a nevét az ostrom után. (Felsóhajt) Azóta huszonöt év telt el... KATUS: Erről eddig nem beszélt kegyelmed. Mit tartogat még? Maholnap haldoklik, aztán nem mondja el, amit tudni érdemes. ZSEDEI: Háborúról beszéljek, Katám? Tudom, úgyis azon jár az eszed egész nap a fiaink miatt. Szedjem elő még én is a múltat? Hiszen látod... (Mutatja a béna karját) De ha kissé béna is, megvan! És kinek köszönhetem? Egy jobbágynak, aki kihúzta belőle a török nyílvesszőt, s bekötözte. Talán emlékszel, a harc után nekiadtam hálából a legjobb fejőstehenemet. Innen vezette láncon Várvölgybe. Még te csomagoltál annak a jobbágynak útravalót. 577
