Lapok Pápa Történetéből, 2005

2005 / 3. szám - Mészárosné Stenger Katalin: Pápai életrajzok: ötvenhatos hősi halottaink

alhadnagy a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet kapta, továbbá Vörös Csillag­érdemrenddel tüntették ki. MAGYAR FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY Az új hatalom a kisebb-nagyobb pon­tatlanságokkal nem törődött. „Stengel Fe­renc” honvéd alhadnagyi előléptetése 1957. október 29-i hatállyal történt, de erről utólagosan 1958. április 16-i kelettel kaptunk értesítést. Hősök és áldozatok kel­lettek a régi-új hatalom erejének megmuta­tásához. Utóélet A család emlékezete szerint 1958-tól 1989-ig bátyám sírját minden esztendőben november elején megkoszorúzták. Sala­mon Károly síijára sosem tettek koszorút. 20-25 éve még előfordult, hogy ismeretlen személyek, osztálytársak virágot, koszorút tettek a sírra. Lassan elmaradtak ezek a megemlékezések. Ilona nővéremmel együtt úgy emlékszem, mintha 1990-ben megko­szorúzták volna mindkét sírt. 2003-ban és 2004-ben október 23-án koszorú és gyertya került mindkét sírra. Ezen a ponton adódhat egy nagyon ér­zékeny kérdés, melyet 50 év után, bármi­lyen kényes is legyen, meg kell vizsgálni. Mégpedig az, hogy helyénvaló döntés volt- e elfogadni a családnak azt, hogy a régi hatalom nevében kivezényelt, egy ismeret­len eredetű lövedéktől halálosan sebesült katonafiukat, akinek halálhírét a forradalmi hadsereg erősíti meg, végül a visszatért régi rend nevében avatják hőssé... Az igazságos állásfoglaláshoz fel kell még vonultatnunk néhány fontos körülményt. Mindenekelőtt: a család nem volt dönté­si helyzetben, a döntést a hatalom hozta meg. Hogy konkrétan milyen tényleges vagy mögöttes érvekkel, okokkal, azt ők tudták. A család csak egyet tehetett: csend­ben tudomásul vette a feje fölött meghozott döntést. Aki ellenkező viszonyulást várna, az sem az adott történelmi kor nagyon ke­mény viszonyaival, sem az egyik családtag­ját elvesztett gyerekszerető, sokgyermekes család lelki világával nincs tisztában. Tudni kell, hogy az országban - né­hány, később „forradalmi ezrednek” kine­vezett alakulat kivételével - a hadsereg együtt haladt a forradalom eseményeivel, beleértve a bizonytalanságot, a zavarokat és a forradalom lángjának ellobbanását is. Ha eltekinthetnénk a politika fordulataitól, mondhatnánk, hogy a mindenkori hadsereg Stenger Ferenc Györgyben a saját katona­halottját látta. Bizonyára voltak olyan tisz­tek, akik ezt valóban így gondolták, mert részvétük, együttérzésük őszintének tűnt. 1958. november 8-ára emléktáblaavatóra hívott a Magyar Rádió és Televízió. Édes­apám és én (Stenger Katalin) vettünk részt az ünnepségen. Apám nem sírt, csak nagyon 510

Next

/
Oldalképek
Tartalom