Lapok Pápa Történetéből, 2005
2005 / 3. szám - Mészárosné Stenger Katalin: Pápai életrajzok: ötvenhatos hősi halottaink
sápadt volt. Nem beszéltünk semmiről. Csendben elvonultunk a tábla előtt. Hogy mennyi titkot rejtett ez a tábla, az egy komoly elemzés tárgya lesz valamikor. A táblát összetörték 1989 után. Tudni kell azt is, hogy a posztumusz elismeréseken, némi szerény anyagi támogatáson és az időszerű megemlékezéseken kívül más, erkölcsileg kifogásolható előnyökhöz nem jutott családunk, nem is törekedett ilyesmire soha sem. Végül pedig, ha saját gyászában enyhülést is hozott a hibákkal teli hivatalos elismerés, annál inkább fájlalta családunk a névtelennek maradt áldozatok és hozzátartozóik sorsát, amelyet sajnos mindinkább elborított az össztársadalmi feledés. Apám 1975-ben, anyám 1989-ben halt meg. A nyolcvanas években a honvédség megpróbálkozott azzal, hogy Stenger György holttestét átvigyék az Alsóvárosi temetőbe, a Munkásmozgalmi parcellába. A család ebbe nem egyezett bele, mert a testvérünk hívő ember volt, nem volt kommunista. 1981-ben, halálának 25. évfordulóján a hatalom a hírhedt „3 T” ideológiájából megmutatta a tiltás, a „tagadjuk” valóságát. A szokásosnál gazdagabb volt a koszorúzás, nemcsak koszorúval, hanem vörös bársony takaróval fedték be a keresztet. A rendszerváltás után 1989 után felmerülhetett volna, hogy bátyám elestét kedvezőtlenül ítélik meg az új idők. Megnyugvással tölt el, hogy nem így történt. Nem esett folt Stenger György becsületén! Mártíriurnát immár a politika befolyása nélkül, közmegegyezéssel fogadja el a közvélemény. Az pedig, hogy 1989 óta a szomszédos sírban pihenő Salamon Károllyal együtt tisztelik meg sokan a forradalom ünnepén, az annak a jele, hogy kettejük áldozata végleges elismerést nyert, megítélésük végre nyugvópontra ért. Rendhagyó epilógus Ferenc Györgynek anyakönyveztek, névfordítva kereszteltek, Steninek meg becézgettek. Bohém voltál, nevettél, falevelet szerettél, vihartépve leestél. Kopasz, drága katona, anyaszívnek mosolya, apaszívnek palota. Hónapokig hányódó, vízzé, porrá szétbomló halhatatlan halandó. Amíg élek, nem félek. Nem adlak el cégérnek, bárhonnan fújó szélnek. Neved elfelejthetik, sírod elkerülhetik, akkor is csak fehérük. Apánk nevét viselem, bár idegen, átvettem, veled összekötöztem. Tán nincs inkvizíció, de van emberpusztító Káin—Abel-dáridó. No, de ez sem új dolog. A vén bolygó még forog, ám tengelye nyikorog. 511
