Lapok Pápa Történetéből, 2004
2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek
hangulatában „menetelés” volt, vezényszóra, zászlókkal, transzparensekkel, nótázva. Gimnazista korunkban még nagyobb tökéletességre visszük ezt a katonás megmozdulást, sokat gyakorolva a hosszú sorok bekanyarodását. Tíz-tizenkét évesen azonban még vannak megjelenítésbeli hiányosságok, főleg az ünnepi beszédeket unjuk a fárasztó ácsorgásban. A felnőttek annál jobban szórakoznak! Emlékszem a nagy „zakatolásokra”, élen a polgármester asszonnyal, Kerekes Ilonával, a délutáni motorkerékpár versenyekre, az akkor divatos oldalkocsis motorok száguldására az utcákon, a falak mellé ál lógatott homokzsákok között. Esténként a tiszti klubban, a Kossuth étteremben mulatnak, ahogyan tíz évvel azelőtt a katonatisztek. A lakosság egy része bizony jól érezte magát a május elsejéken, otthonosan berendezkedett az új rendbe és igyekezett magának sok előnyt és élvezetet kicsikarni. Ne feledjük a város szocialista múltját, szociáldemokrata politikusait, tizenkilences vértanúit. Leszármazottaik közül sokan érzik, hogy a kocka fordultával eljött az ő idejük. Néhány család betelepszik a hivatalokba, pártbizottságokba, gazdasági pozíciókba. A „régi harcosok” még nagyon kevéssé iskolázottak. A történelmi igazságszolgáltatás nevében fiaik és lányaik már az egyetemek padjaiban ülnek mielőtt elfoglalnák a vezető posztokat. Az ellentétek a társadalomban fokozódnak, de még nem éleződnek ki drámaian. Az énektanítás is folytatódik - természetesen -, tetőződve az énekkarral. A karban való éneklés általános ebben az időben, sosem tudom magam kihúzni ebből egész iskoláztatásom alatt. Szerencsére heti egy-két próbán túl nem jelent nagyobb megterhelést, a szereplések is csak az iskolai ünnepségekre korlátozódnak. Olga nénihez is járunk változatlanul, F. Ildivel négykezeseket játszunk, nagyon érdekes a kísérlet. Másik nagy zenei élményem a barátnőm, S. Mariannáéknál tett látogatásaimnak köszönhető. Fiatal mostohája kényeztet bennünket, gyereklányokat azzal, hogy uzsonna után beülhetünk a „zeneszalonjában” körberakott székekre, és ő zongorázik nekünk, sokat és jól, családi hagyományaihoz híven. Itt is a hangszer és a muzsikáló közelsége, játékának közvetlen megfigyelhetősége a rendkívüli, akárcsak az orgona mellett. A testnevelés jelentősége nő meg ugrásszerűen az „elemihez” képest: tomaruhában, öltözőben, tornateremben, tornatanárral, óriási változás az udvaron való játékokhoz képest. A parkettás, jól felszerelt szép „kistomaterem” a mai Református Gimnázium udvarán, akkor a mi iskolánkhoz tartozott. Mászunk a köteleken, „lóggunk” a bordás-falakon. Hosszú tornapadokon, később a gerendán, tornaszőnyegen, kosárpalánkra ugrálva, talajon a medicin labdákkal ügyese- dünk, erősödünk. „Talicskázunk”, „diót törünk”, kézen állunk, bukfencezünk, ó, boldog gyermekkor! A sok jó mozgás megkoronázásaképpen a tanév végén tomaünnepélyt rendez magának a város. Nem új dolog ez, már réges-régen kitalálta az előttünk járó, „avantgárd” nemzedék, mi csak beilleszkedünk a sorba és a magunk idejében kiteszünk magunkért! Rengeteget gyakorolunk a nyáreleji verőfényes napokon, mire a ligeti stadion salakján felsorakozunk - iskolánként, korosztályonként - és bemutatjuk a tudományunkat. Nem emlékszem, melyik évben maradnak el ezek az ünnepségek, talán az 56-os forradalom után. Az úttörő mozgalom beindítása is ezekre az évekre esik. Emlékezetem szerint talán nem is volt idő a „kisdobosságra”, mi az ötödik osztálytól kezdve, egyből „úttörők” lettünk. A szervezés kézenfekvő módon egyszerű megoldást nyert: minden tanteremben az egy padsorban ülők egy egységbe tartoztak, ez volt az „őrs”, nevet és vezetőt választottak maguk közül a beletartozók. így, demokratikus módon, őrsvezető lettem mindjárt az elején, és hamarosan nagy tetteket kezdtünk végrehajtani. A cserkészekhez hasonlóan az úttörő is állandó jócselekedeteken törte a fejét és hasznosságra törekedett. A „szükség” magától adódott, mert az úttörőnyakkendő kis háziasz- szony-palánták nyakán piroslott, akik takaros, rendteremtő lelkületűkkel már nem szívesen ültek az ócska, telefirkált padokban. Akkoriban volt egy napfogyatkozás, amikor a fogyó napot kormozott üvegdarabon 461
