Lapok Pápa Történetéből, 2004
2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek
keresztül néztük. Ezek az üvegcserepek adták az ötletet a bútorzat felújítására. Kipróbálni egy pillanat müve volt, végrehajtani egy-két őrsi foglalkozásé. A mi őrsünknek. Az eredmény láttán a többiek sem akartak lemaradni! így hamarosan nyers színre „gyalult”, újnak ható padsorokban ült az egész osztály. Az osztályfőnök egy kicsit zavarban volt, az igazgató úr is, de már késő volt megtiltani: az üvegdarabokkal tisztára kapartuk a padjainkat, mindenki a maga helyét! Ilyesfajta kezdeményezés volt a tanterem meszelése is, amit szintén teljesen egyedül, magunk között szerveztünk meg, zsebpénzünkből összeadva a szükséges anyagok árát. A plafont nem újítottuk fel, a falakat is csak elérhető magasságban. De így is tisztább lett, mint előtte volt, és a tantermünk kezdett lakályos, sőt „flancos” hellyé válni. És még csak tízévesek voltunk! A nyolcadik osztályban mirajtunk a sor, hogy színházat játsszunk. A tanárok közül néhányan, élükön az énektanárral, Serei Antallal, szervezték, rendezték, bonyolították a János vitéz színrevitelét Kacsóh Pongrác feldolgozásában. Kezdettől fogva sikerre ítéltetett ez a vállalkozás, egyrészt, mert Serei tanár úr elsöprő egyénisége, tehetsége volt rá a garancia, másrészt, mert valahogy éppen ez hiányzott mindenkinek, szereplő diáknak, szülőnek, valamennyi tanerőnek, hogy ezt a romantikus zenét hallgassák hetekig, sőt hónapokig, míg a fülbemászó dalbetéteket egytől- egyig kívülről nem fújják. Miután sikerült a főszereplőket kiválasztani, megkezdődtek a próbák, amik egész télen folytatódtak. Nem emlékszem, milyen ritmusban, de legalább hetenként két órát töltöttünk próbákkal úgy, hogy az énekkar külön betanulta pl. a kórusszámokat, a főbb szereplők egyenként tanulták be a nagy áriákat, a tánckar a táncokat. Az együttes próba, amin minden szereplő részt vehetett, valódi csemege volt, a „falu népe”, vagy a „francia udvar” kivételezett résztvevője abban a szerencsés helyzetben találta magát, hogy néhány hét elteltével kívülről tudta az egészet: a dalokat, a kórusszámokat, a prózai párbeszédeket, a huszártáncot és a tündérek táncát is. Bármelyikünk lehetett volna a Gonosz mostoha, Bagó, vagy a Francia király, ha be kellett volna ugrani valamelyik szerepbe! Az előadás, a városi színházban többször is játszva, óriási siker. Elnézegetve a fényképeken az aprócska huszárokat a daliás János vitéz körül, akit egyébként egy nyolcadikos leány, T. Kati játszik, vagy a Mostoha feketeruhás figuráját, aki a másik Kati osztálytársunk, átérzem újra, micsoda vállalkozás volt ez, iskolásokkal sikeresen betanítani a mégiscsak nehéz énekszámokat a bizonytalanul hangolt zongorán. Jelmezeket szerezni, színpadi festést, ügyelést, jegyeladást megszervezni. Az egyik legfontosabb elemet, a zenekart feledtem el, kik voltak, talán szintén a pedagógus társadalomból kerültek ki. Ezen a télen, előlegezett jutalmul, farsangi jelmezbált is tartunk, szintén Serei tanár úr jóvoltából, aki hajlandó egész este harmoni- kázni nekünk. Ez a jelmezbál nyitja meg a diákbálok sorát, amelyek a társas élet fontos állomásai voltak, amennyiben minden más bál megszűnt. Megszűntek a háború előtti bálozások, az „igazi” bálok, a háború utáni szórakozások pedig még nem alakultak ki. Valahol közép- útón voltunk a szüreti mulatságok és a házibulik között, amik szintén alig vannak még, csak néhány merészebb családnál, nagyon szerény körülmények között. A felnőtt, dolgozó iíjú- ság szórakozóhelyekre jár, táncos éttermekbe, presszókba. A diákoknak ez nincs engedélyezve, kárpótlásul klubdélutánokat és diákbálokat tartunk, majd, a középiskolában. Talán hatodik, vagy hetedik osztályba járunk, amikor valamelyik mama születésnapot rendez a lányának, meghívja a fél osztályt. Sütemények, kompotok, málnaszörp alkotják a vendéglátást, és a kicsit másfajta, nem hétköznapi „felállás” jelzi, hogy ideje beletanulni a vendégvárásba, társaságot szervezni magunk köré, megtanulni a vendéglátás szabályait. Egészen az általános iskola végéig fenntartjuk ezeket a szerény, kislányos összejöveteleket, megtanuljuk, hogy csak az tudjon róla, aki a meghívottak közt van, feleslegesen ne bandázzunk, ne rekesszünk ki sértő módon senkit. Az egész osztályt nem hívhatjuk meg, óhatatlanul csoportok alakulnak, de pontosan 462
