Lapok Pápa Történetéből, 2004

2004 / 2-3. szám - Czirók Viktória Eszter: Pápai emlékek

három tanévet is kiszolgál egy tankönyv, amit az iskola őriz meg és oszt ki minden szeptemberben az új tankönyvekkel együtt, amiket év végén ugyanúgy le kell adni megőrzésre. Nem emlékszem, kellett-e fizetni a könyvek használatáért, talán valami kisebb összeget. Igyekeznek az iskolák abban is, hogy a tanszerek vásárlása ne legyen túlságosan megterhelő a szülők részére. Egy-egy füzet azonban minden tantárgyból szükséges, megfelelően bekötve. Mint segédeszköz, csak Atlaszunk van, de az gyönyörű, és mind a négy tanévet kiszolgálja. Már töltőtollal írunk, de nem go- lyóstollal. A ceruzák, festékek, körzők, vonalzók, tomaruhák egyszerűek, nem is túl jó minőségűek. Minden tanulónak meglegyenek a szükséges taneszközei, ez volt a lényeg.

1951 és 1955 között nincs valami rózsás hangulat a városban, az országban. Azonban erről nem sokat tudunk, csak amit a felnőttek megmutatnak belőle, vagy inkább, amit nem tudnak elrejteni.

A boltok kirakataiban gyakran nincs is más, mint a politikai vezetők nagyított képei, hosszú sorok kígyóznak a tej csarnok, a pék előtt. A hentes hetekig nem mér húst, egyszerre fogyott el minden élelmiszertartalék. Ez az államosítások, újjászervezések, a termelés és az elosztás teljes átalakításának nehéz kora.

Tömegesen állnak munkába a nők, tömegesen kérik felvételüket a lányok a közép- és felsőfokú tanintézetekbe. Nem kellett egy emberöltő ahhoz, hogy egyes foglalkozásokban a nők száma meghaladja a férfiakét.

Ez az időszak a „kettős nevelés” kora. Az élet minden területét elözönlő szocialista propaganda ellen a családoknak védekezniük kellett, ha nem akarták ideológiai csatatérré változtatni az otthonukat. Ekkoriban látták el gyermekeiket a kinti világban, az iskolában követendő viselkedés szabályaival. Film is készült erre utaló címmel, kortársaimat hallottam nyilatkozni erről a jelenségről: nevezetesen, hogy amit otthon hallanak, látnak arról „soha, senki előtt, semmit” el ne mondjanak.

Ezt be is tartotta mindenki! Soha ilyen diszkrét társadalmat! Osztálytársnőimmel naponta együtt vagyunk, az otthoni életünkről szinte semmit el nem árulunk egymás előtt. Ugyanígy van később az udvarlóinkkal is, a

fiatalemberek is szűkszavúak - egymás közt is, a lányok előtt is - a családi körülményeiket. a szokásaikat illetően. Mindenkinek van takargatni valója, ha más nem, akkor az, hogy: mi volt ebédre, van-e még tartalék szalonna a kamrában? Emlékszem arra, hogy a cserépkályhák felső füstnyílásaiban keresték az ennivalót az „ávósok”, szétvágták a kabátok behúzott gombjait, hátha aranypénzek vannak alatta. Akinek néhány dollárja van, a legnagyobb titokban tartja, kéménybe, padlónyílásaiba rejti, elássa a kertben. Deviza rejtegetés bűntettéért nagyon sokat lehetett kapni az új jogrendben.

Az írógép tulajdonosának be kell jelentenie a rendőrségen a gép betűtípusát, írásmintát mellékelni. Idegen nyelv ismeretét letagadni, minimalizálni. A svábok nem mernek németül beszélni a gyerekeik előtt, nehogy rájuk ragadjon egy-egy szó, nehogy elárulják magukat, német nyelvüket. Közvetlenül a háború után sok család kap amerikai csomagot a hirtelen fölélénkülő emigránsemlékezet eredményeként, de az ötvenes évek elejére már tanácsosabb elhallgatni az amerikai rokonságot.

Az AVH tevékenysége eléggé terrorizálta a társadalmat ahhoz, hogy ez a titokzatoskodás a polgárok második természetévé váljon. Hiszen napirenden voltak a házkutatások, az éjszakai letartóztatások, működtek az internáló táborok. A lakosság kasztokba tagolódott, „nép ellensége”, „osztályidegen”, „rohadt magánszektor”, a „kulák”, nagyon jó esetben a „kispolgár” nem sok jóra számíthatott az alakuló új világban, még kevésbé a gyermekei. A negyvenes évek végén az „egyéb” származásúak gimnáziumi felvételt sem nyerhettek!

Mostanról visszanézve, mégsem borít mindent fekete lepel. Az új nehézségek új energiákat mozgósítanak a lakosságban, régi tevékenységek megszűnnek, újak keletkeznek, mozgás, lendület látszik sokfelé. Tény, hogy anyagiakban, „javakban” kevéssel is beérjük, nagyjából mindenki egyforma szinten él, messze még az az idő, amikor a jólétnek külső megnyilvánulásai is lesznek. Ilyen körülmények között is kapunk sok jót. Vagy inkább: jót kapunk így is.

458