Lapok Pápa Történetéből, 2004

2004 / 1. szám - Huszár János: Bevezető dr. Csoknyay József Késői rekviem című művéhez

Dr. Csoknyay József A kialakuló egyezkedésben a fordulat ak­kor következett be, mikor Pápa vezetőinek lakásokat kellett volna felajánlani azon taná­rok számára, akiket a szervezés során Pápára helyeznek. Ezt a városi tanács kereken meg­tagadta. „Amit mi nem tudunk teljesíteni, azt nem ígérjük meg” - jelentette ki a város akkori tanácselnöknője, aki nem vette figyelembe, hogy az új oktatási intézmény azokkal a taná­rokkal indul majd, akik Pápán tanítottak, s akik itt lakással rendelkeztek, így csak később kell lakást biztosítani. Ennek nyilván nem lett volna akadálya. Ezzel a kérdés eldőlt, miután Győr gondol­kodás nélkül megajánlotta a kért lakásokat, bár az ígéretet jó ideig nem tudta teljesíteni, így a Pápáról odakerülő tanárok az első évek­ben albérletben voltak kénytelenek lakni, ket­tőt közülük a tornaterem szabadba nyíló öltö­zőjében helyeztek el. Az első két évben egye­dül a felsőfokú tanítóképző szervezését végző dr. Csoknyay József igazgató kapott lakást. Pápa ezzel történelmi esélyt szalasztott el. Ha akkor a tanács vezetői bátrabban lépnek fel. ma virágzó felsőfokú intézmény lenne a városban. A tanítóképző mellett minden bi­zonnyal tanárképző tagozat is működhetne. A KÉSŐI REKVIEM, a Pápai Tanítóképző Intézet elsiratása húsz évvel a szomorú ese­mény után készült. Érdeklődők és kutatók számára egyaránt sok tanulsággal szolgál. Dr. Csoknyay József KÉSŐI REKVIEM Húsz évvel ezelőtt szűnt meg a Pápai Állami Tanítóképző Intézet Az elmúlt húsz évben igen gyakran el­hangzott a kérdés: miért kellett a pápai tanító­képzőt megszűntetni? A kérdés azonban így nem pontos, mivel 1959. július l-jével a kor­mányzat az ország valamennyi középfokú tanítóképző intézetét megszüntette, amikor a képzést felsőbb szintre emelte. Kérdést tehát így kell feltenni. Miért nem szervezték át fel­sőfokú intézetté az országos hírű Pápai Taní­tóképző Intézetet? Erre a kérdésre majd csak alaposabb törté­neti kutatás adhat megnyugtató választ. Annyi azonban az eddigi ismeretek alapján is megál­lapítható, hogy sem Pápa, sem Veszprém nem harcolt erőteljesen az intézetért. Hogy az inté­zet volt tanítványai mennyire nem nyugodtak bele az intézet elmúlásába, „tiltakozásuk” egyik kedves megnyilatkozása: az intézet épü­letét ábrázoló szép, színes képeslapon a Köz- gazdasági Technikum felírást áthúzzák és fölé­be írják: Tanítóképző Intézet. A ragaszkodás­nak, szeretetnek ez egyik megható példája. Most - a megszűnés 20. évfordulója - nyújtson alkalmat arra, hogy az intézet életé­442

Next

/
Oldalképek
Tartalom