Lapok Pápa Történetéből, 2002
2002 / 6. szám - Tamás László: Fordított távcső
színház művészei játszottak benn. Még a XIX. században épült, hangulatos kis színház volt, sorsát egy értékes tanulmánykötet tárgyalta. Több emlékem is fűződik hozzá: az első tulajdonképpen apám elbeszélése alapján maradt meg bennem. Elmondása szerint a Rómeó és Júlia egyfajta prózai változatát játszották egy alkalommal; a nézők feszült fegyelme és visz- szafojtott lélegzete közepette jutottak el a színészek a kriptajelenetig: ’’Júlia, szólj egy szót, csak egy szót!” Júlia persze nem válaszol, ellenben a karzaton megszólalt egy öblös férfihang jó pápai kiejtéssel: ’’mondd azt, hogy krumpli!” Apám szerint a hatás leírhatatlan volt, a színészeket, élükön Júliával, rázta a nevetés. Csak percek múltával tudták az előadást folytatni. Az első mozifilmet is itt láttam, a híres cowboy-t Tom Mix-et. A film címére már nem emlékszem, de arra igen, hogy a rettenthetetlen Tom Mix barátját éppen készülnek a banditák felakasztani, ám jő a főhős, és csak úgy ’’lófuttában” ellőtte az akasztókötelet és vágtatott a menekülők után. Láttam itt még némafilmeket is zongorakísérettel, olyan szereplőkkel, mint az álmatag tekintetű Ásta Nielsen. A pusztulásnak indult gyönyörű kis színházunkat lebontották, hogy helyet adjon az újonnan épülő református templomnak. A város bölcs vezetősége ígéretet tett egy új színház felépítésére a tókerti Kis-ligetben, melyet akkoriban naiv optimizmussal még Színháztérnek is neveztek. Ideiglenesen a villanytelep turbinaházát jelölték ki színházi- és mozielőadások céljaira, nem sejtvén még akkor, hogy az ideiglenesség fogalma bővebb terjedelemmel fog bírni. Nyaranta a győri színészek játszottak itt hat hétig, a továbbiakban pedig mint Jókai Mozgó Filmszínházként szórakoztatta a közönséget. Ifjúkorom legszebb filmes élményei fűződtek ehhez az épülethez, dehát miként az ifjúkor. ez is tovalibbent az idő könyörtelen múlásával. E helyhez is fűződik egy kis emlékmorzsa: a negyvenes évek elején még operaelőadást is rendeztek benne. Az ötszereplős Tosca c. dalmű került bemutatásra Udvardyval, Maleckyvel és Orosz Júliával. Az előadás megkezdése előtt a tágas előcsarnokokban beszélgettek a művészek a város előkelőségeivel, én — aki akkor láttam először eleven operaénekeseket — ott settenkedtem körülöttük, figyelve minden szavukra, hisz addig csak a rádióból hallhattam őket. Feltűnt, hogy Orosz Júlia a helyi előkelőségek unszolására sem igen akart az öltözőbe menni, pedig a közönség már türelmetlenkedett. Szegény boldogtalan nem tudhatta, hogy a férfi WC feliratú ajtó mögötti előtérből is vezet egy feljárat a színpadra és az öltözőbe. Miután megoldódott a rejtély, a művésznő leküzdve zavarát nevetve nyitott be az ajtón, hogy azután elkápráztassa a közönséget. A szórakoztatás kevésbé igényes fajtái voltak a cirkuszok. A Celli út és a Vásár utca találkozásánál volt a szénapiac, ebből adódott a neve is: Széna tér. Persze minket nem a púposán megrakott szénásszekerek érdekeltek, sokkal inkább a tavasztól őszig vendégszereplő cirkuszok. Két fajtája létezett: a szabadtéri és a sátoros. Mi nyilván az első csoportba tartozó, szerényebb gárdával rendelkező cirkuszokat szerettük, mert ott nem volt belépődíj. Csupán egy kb. 2-3 méter magas pódiumból állott, és a közönségnek is csak összkomfortos állóhely jutott. Miután belépti díj nem volt, a nézőközönség jóindulata és sovány pénztárcája szabta meg a perselybe dobott aprópénz nagyságát. Majdnem minden produkció után perselyeztek, és szívhez szóló fohászokkal ostromolták a közönséget az adakozásra. Volt egy remek fogásuk: ismervén a majd mindem ember szíve mélyén gyökerező hiúságot, a perselybe dobott ’’fényes pénzt”, tehát a tíz, húsz, netán ötven filléres adományokat hangosan, dicsérő szavak kíséretében köszönték meg a perselyezők. Ilyenkor mindenki felkapta a fejét és kereste a bőkezű adakozót, aki vagy kihúzta magát és diadalmasa körülnézett, vagy pedig szendén szerénykedett. Az előadás színvonala — néhány számtól eltekintve — erősen mérsékelt volt, s a repertoár javarészt bohózatok és gitárkísérettel előadott élőkupiék tették ki. Eme műfaj egyik jeles képviselője Kóbor Jancsi volt, akinek dalait évekig énekelgették a lelkes hallgatók. Nem hiszem, hogy a mai olvasót pirulásra készteti az a néhány strófa, ami 387
